Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szélessáv 2006 – hova jutottunk egy év alatt?

Kütyük

Szélessáv 2006 – hova jutottunk egy év alatt?

Május 16-án, „Szélessáv 2006” címmel szakmai konferenciát rendez az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, amelyen többek közt a Nemzeti Szélessáv Stratégia első évének tapasztalatairól is szó esik.

Május 16-án az Információs Társadalom Világnapját (május 17.) megelőzően az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) vezetői és szakemberei, valamint az informatikai és hírközlési piac szereplői szakmai konferenciát rendeznek.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter tart előadást az intelligens infrastruktúráról, majd Pataki Dániel az NHH elnöke mutatja be a hírközlési hatóság szabályozási stratégiájának főbb részeit, amelyeket az átalakuló piac változásait követve alakítanak ki.

Az előadók között szerepelnek Áts Zsolt (Sanoma), Baboss Csaba (NHH), Bacher János (GFK), Balogh András (Magyar Telekom),dr. Bánkúti Erzsébet (IHM), Bartha József (ORTT), Bíró Lajos (Ariosz), Both Vilmos (MTE), Császár Zoltán (Magyar Telekom), Csetneki Csaba (Újszentmargita), Dékány Csaba (Dunakanyar Inf. Kft.), Drozdy Győző (Pannon), Feuer András (Fibernet), Horváth Ádám (OM), Horváth Pál (Actel), Kárpáti Rudolf (AH), Kéry Ferenc (Kábelszövetség), Köteles Bernadett (NFH), Kovács Gábor (DigiTV), Kovács Nimród (UPC), Lőrincz Vilmos (GKI), dr. Ludányi Arnold (Colosseum Kft.), Marchhart Pál (Vodafone), Mátrai Gábor (UPC), Pintér Róbert (ITTK), dr. Rozgonyi Krisztina (NHH), Sere Péter (IHM), Simó György (T-Online), Sugár Mihály (Bellresearch), Szathmári Géza (GTS), Szűcs András (GKM), Tétényi István (Szélessávú Közmű Kerekasztal), Tóth László (NHH), Varga Lajos (Pantel),Vasváriné dr. Menyhárt Éva (Magyar Telekom).

A szakmai viták várható témái: „A szélessávú elektronikus kommunikációt meghatározó trendek – az NSzS első évének tapasztalatai”, “A digitális átállás”, “A nagy konvergencia háború”, “Hol tartunk valójában?”, “Támogatások”.

A Szélessáv 2006 szakmai konferenciáról az előadókról, vitaindítókról, a vitában részt vevő személyekről a www.szelessav.hu oldalon, a „Szélessávú rendezvények” címszó alatt olvasható bővebb információk. A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (A regisztrációs lap is ezen az oldalon található.)



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés