Connect with us

technokrata

Exkluzív: Nokia N83 – 5 megapixeles csúcsmobil!

Kütyük

Exkluzív: Nokia N83 – 5 megapixeles csúcsmobil!

Alighogy a Nokia pár napja hivatalosan is bejelentette legújabb Nseries okostelefonjait, máris megérkeztek az első kémfotók és hírmorzsák egy még ezeknél is újabb, egyelőre igen csak titokzatos készülékről.


A mellékelt, sajnos nem túl jó minőségű felvételen a kereskedelmi forgalomban nemrégiben debütált Nokia N80 utódmodellje, a várhatóan valamikor 2007 első negyedévében érkező Nokia N83 látható.

Míg az N80-ban egy 3 megapixeles, addig az N83-ban már egy 5 megapixeles felbontású képszenzor teljesít szolgálatot, mely ráadásul Carl Zeiss lencséket is kapott. Természetesen a második kamera sem hiányzik: ez az előlapi fényképezőgép VGA, vagyis 640×480 pixeles felbontású.

A vizuális megjelenítésről egy nagy méretű, legalább 2,5 colos képátlójú TFT kijelző gondoskodik, mely 352×416 képpontot, illetve 16,7 millió színárnyalatot tudhat magáénak.

A harmadik generációs S60 szoftverre épülő újdonságban egy négysávos (850/900/1800/1900 MHz) GSM modul lakozik, ezenkívül pedig a wireless technológiák közül a GPRS, az EDGE, a UMTS és a Wi-Fi (802.11b/g) is támogatott.

Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a két irányba is szétcsúsztatható Nokia N83-ba bekerül majd a Nokia N91-ben alkalmazott merevlemez, mely ugyebár 4 GB-os adattároló kapacitással bír. Említést érdemel továbbá a Bluetooth 2.0 kontroller, a microSD bővítőslot, a sztereó FM rádió, valamint a 3,5 milliméteres audiocsatlakozó.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek