Connect with us

Hirdetés

technokrata

50 ezer mobiltelefont semmisít meg a rendőrség!

Kütyük

50 ezer mobiltelefont semmisít meg a rendőrség!

Minden idők egyik legnagyobb mobiltelefon megsemmisítő akciója zajlik jelenleg Moszkvában.

Az orosz belügyminisztérium munkatársai bejelentették, hogy kedden megkezdődött annak a mintegy 50 ezer darab mobil készüléknek a megsemmisítése, melyet nemrégiben az ország legnagyobb mobil kereskedőcégénél, az Eurosetnél foglaltak le a hatóságok.


Irina Zubarev, a minisztérium úgynevezett K részlegének szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a Motorola C115 típusjelzésű telefonokat azért ítélték ˝halálra˝, mert azok működés közben a megengedett elektromágneses sugárzás több mint kétszeresét bocsátották ki magukból. Ez a bizonyos K ügyosztály harcol egyébként többek közt a különböző elektronikus termékek illegális importja ellen is.

A rendőrség március 31-én 530 millió rubel, vagyis mintegy 4,1 milliárd forint értékben foglalt le közel 168 ezer Motorola mobiltelefont az Eurosetnél. A cég elnöke, Jevgenyij Csicsvarkin azt nyilatkozta, hogy a hatóságok által tönkretett, nem megfelelő minőségű telefonokért kárpótlásul a Motorolának 50 ezer vadonatúj, hibátlan minőségű C115-ös készüléket kell leszállítania az Eurosetnek.

A Motorola képviselői szerint a lefoglalt mobiltelefonok minden minőségi elvárásnak maximálisan megfeleltek és alkalmasak voltak arra, hogy Oroszországban forgalomba hozzák őket.

A hagyományos kialakítású, monokróm kijelzős Motorola C115 az oroszoknál jelenleg mintegy 1.200 rubelbe, vagyis mintegy 9.300 forintba kerül. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a tegnap kezdődött nagyszabású mobiltelefon megsemmisítési projekt jelenleg pontosan hol tart.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés