Connect with us

technokrata

Az LG legfrissebb mobiltelefonos előrejelzései

Kütyük

Az LG legfrissebb mobiltelefonos előrejelzései

Az LG Electronics nyilvánosságra hozta legfrissebb, mobiltelefonokkal kapcsolatos előrejelzéseit.

A jelenleg a világ negyedik legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett dél-koreai vállalat szerint idén a vártnál több mobil készülék talál majd gazdára, és komoly növekedés várható a low-end kategóriás olcsó telefonok piaci szegmensében.

Az LG szakértői korábban úgy gondolták, hogy 2006-ban világszerte mintegy 820-860 millió darab mobilt fognak eladni, most viszont már úgy vélekednek, hogy jó esély van akár 900 millió, vagy ennél is több készülék forgalomba hozatalára.

Mint ismeretes, a piacvezető Nokia a múlt héten közölte legfrissebb előrejelzéseit, mely szerint 2006-ban várhatóan mintegy 15 százalékkal több mobil talál majd gazdára, mint 2005-ben, amikor is körülbelül 795 millió telefont adtak el a gyártók. Magyarul a Nokia szerint idén mintegy 914 milliós mobil eladásra lehet számítani.

Mun-Hwa Park, az LG Electronics mobiltelefonokkal foglalkozó részlegének elnök-vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy 2006-ban előreláthatólag 70 millió LG telefont adnak majd el globálisan, ami 27 százalékos növekedést fog jelenteni a 2005-ben eladott 55 milliós darabszámhoz képest.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek