Connect with us

technokrata

Windows-alapú tárhely-szolgáltatást indít az Interware

Kütyük

Windows-alapú tárhely-szolgáltatást indít az Interware

Az idén 10 éves Interware Rt. a nemzetközi trendekre és a várható hazai piaci igényekre reagálva április 5-től Windows Server 2003 operációs rendszerén is elérhetővé teszi hosting-szolgáltatási kínálatát.

A Microsoft Magyarországgal kötött stratégiai együttműködés keretében kialakított szolgáltatás egyik formája a dedikált alkalmazás szerver bérlet. Ezt a szolgáltatást azon ügyfelek számára fejlesztette ki a cég, akik honlapjukat önálló, csak az ő számukra dedikált gépen szeretnék futtatni. Azok a felhasználók, akik nem ragaszkodnak weblapjaik különálló gépen való elhelyezéséhez a megosztott tárhely-szolgáltatás igénybevételével optimalizálhatják költségeiket, a külvilág számára azonban az ő weblapjaik is a szokásos www.cégnév.hu formájú webcím alatt jelennek meg. A dinamikus weblapok mögötti adatbázisok kezelésére mindkét szolgáltatásforma az SQL Server 2005 adatbázismotort használja. A szolgáltatás tartalmaz minden, a felhasználók teljes körű kiszolgálását célzó szükséges elemet, így a szoftverek licencét is.

Az Interware szolgáltatáskínálatának különleges eleme a Magyarországon elsőként és egyedüliként elérhető díjmentes tesztlehetőség. Azon webfejlesztők, akik kötelezettségek nélkül szeretnének ismerkedni és próbálkozni a számukra még esetleg új ASP.NET 2.0 technológia nyújtotta előnyökkel, az aspnet.interware.hu címen on-line igényelhetnek azonnal hozzáférhető, 30 napig rendelkezésre álló teszt-tárhelyet, mely a megosztott tárhelyekkel azonos környezetet biztosít számukra.

„A Microsoft elmúlt év végén megjelent webtechnológiai újításainak köszönhetően a piaci várakozások szerint rohamosan nő majd azon cégek száma, akik fejlett funkciókkal rendelkező weblapjaikat a Windows Server 2003 felett futó ASP.NET technológia új, 2.0 változata segítségével szeretnék megjeleníteni. Most megindított szolgáltatásunkkal ezen igényeknek szeretnénk elébe menni” – mondta Sátor Csaba, az Interware Rt. kereskedelmi és marketing igazgatója.

A korszerű tárhely-környezet hatékony kihasználásához természetesen megfelelő színvonalú fejlesztési környezet is szükséges. A Microsoft weblapjairól díjmentesen letölthető integrált webfejlesztő eszköz (Visual Web Developer 2005 Express Edition) és adatbázis-kezelő (SQL Server 2005 Express Edition) által is támogatott ASP.NET 2.0 szerveroldali webtechnológia felhasználásával a webalkalmazások létrehozói akár 70%-os fejlesztési hatékonyságnövekedést is elérhetnek.

„Az ASP.NET 2.0 legfontosabb újdonságai közé tartozik a mester-sablonok és előre definiált háttér témák által biztosított fejlett design-támogatás, az XHTML szabványnak való megfelelés, a website-ok felhasználóinak regisztrálására/beléptetésére kifejlesztett szolgáltatás, a tipikus hacker-támadások elleni beépített védelem, a fejlett gyorsítótár-kezelés, valamint a Web farmok és a felhasználó által konfigurálható portálok kényelmes fejlesztését segítő „Web part”-ok támogatása” – nyilatkozta Kerese István, a Microsoft Magyarország fejlesztési platform üzletágának igazgatója.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek