Connect with us

Hirdetés

technokrata

Motorola V195: csak semmi sallang!

Kütyük

Motorola V195: csak semmi sallang!

A Motorola legújabb mobiltelefonja elsősorban azoknak készült, akik elegáns, business jellegű készüléket szeretnének vásárolni maguknak, de mégsem szeretnének túl mélyen a zsebükbe nyúlni.


A 3GSM Világ Kongresszuson debütált Motorola V195 egy rejtett antennás, kagylóformájú modell, mely csukott helyzetben 91 milliméter hosszú, 47 milliméter széles és 24 milliméter vastag. A telefon tömege némileg nagyobb az átlagnál, egész pontosan 100 gramm.

A belül elhelyezett fő display a költséghatékonyság jegyében fogant, ennek megfelelően nem TFT, hanem elavult cSTN technológiára épül. Az LCD egyébként 128×160 pixeles felbontású, 16 bites színmélysége révén pedig mintegy 65 ezer színárnyalatot képes a szemünk elé tárni. A kiegészítő külső kijelző már nem színes, hanem csak monokróm, felbontása pedig 96×32 képpont. Business kategóriáról lévén szó, a Motorola úgy gondolta, hogy a digitális fényképezőgép ezúttal nyugodtan kimaradhat a multimédiás repertoárból.

A wireless technológiák közül a GPRS Class 10 és a Bluetooth támogatott, kár, hogy az EDGE már nem. A WAP 2.0 böngésző alkalmazás xHTML oldalakat is képes megjeleníteni, ezenkívül pedig szólnunk kell még többek közt a 10 MB kapacitású belső memóriáról, a huszonnégy szólamú polifonikus csengőhangokról, az MP3 lejátszóról, a Push To Talk technológiáról, valamint a Java MIDP 2.0 alkalmazásokról.

A nem kevesebb mint 1.020 mAh kapacitással rendelkező lítium-ion akkumulátor maximum 10 órás beszélgetési időt, illetve 500 órás készenléti időt biztosít számunkra. A kereskedelmi forgalmazás megkezdésének időpontja és az ár egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés