Connect with us

technokrata

Bittorrent a legális filmletöltés szolgálatában

Kütyük

Bittorrent a legális filmletöltés szolgálatában

Alacsony költségek, magas letöltési sávszélesség – Bittorrentre épülő fizetős szolgáltatás indul.

A Bittorrent technológia létrehozója, Bram Cohen korábban nem igazán foglalkozott azzal, hogy ki és milyen célokra használja a file-csere protokollt; nemrég azonban úgy döntött, hogy habár a szoftver nyíltforrású marad, de a névhasználatért a cégeknek fizetniük kell – írtuk egy hete. Cohen saját céget alapított, melynek révén azt kívánja elérni, hogy a Bittorrent legyen a filmek és más médiatartalmak terjesztésének fő eszköze. A minap jelentette be Ashwin Navin, Cohen cégének elnöke, hogy komolyabb energiákat fektetnek a márkavédjegy tiszteletben tartatására.

„Érzékenyen érinti cégünket azoknak az embereknek a tevékenysége, akik felhasználják a Bittorrent nevét, hogy népszerűségre tegyenek szert, miközben kémprogramokat és adware alkalmazásokat terjesztenek.” – fejtegette az elnök. A legális használathoz mindössze egy jelképes összeget kellett kifizetniük az érintett vállalatoknak; a kemény kritérium inkább az, hogy a szoftvert Cohenék alaposan átnézték, megfelel-e egy biztonsági szabályzatnak.

Úgy látszik, hogy az akciónak máris megvan az eredménye: Nagy-Britannia egyik legnagyobb Internet-szolgáltatója, az NTL bejelentette, hogy egy, a Bittorrent technológiára alapozott filmletöltő szolgáltatás tesztelésébe fogott. Ezzel a hagyományos letöltéseknél olcsóbb alternatívát kíván biztosítani a felhasználóknak. A technikai tesztelés áprilisban kezdődik majd, és egész nyáron keresztül tartani fog, közölte a vállalat. Azt azonban nem tették nyilvánossá, hogy milyen tartalommal látják el a próbaidőszak alatt a szolgáltatást; de mivel az NTL kábeltelevíziós üzletággal is rendelkezik, e téren bizonyára nem lesz nehéz dolga a vállalatnak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek