Connect with us

technokrata

Világelső tömörített hanghívás teljesen IP-alapú hálózaton

Kütyük

Világelső tömörített hanghívás teljesen IP-alapú hálózaton

Az Ericsson és az oroszországi Beeline szolgáltatást üzemeltető VimpelCom vállalat a világon elsőként mutat be a 3GPP szabványon alapuló, tömörített beszéd- és jelátvitelt (SIGTRAN) teljesen IP-alapú, kereskedelmi GSM hálózaton keresztül.

Az Ericsson mobil softswitch (programozható kapcsolóberendezés) megoldásával megvalósított, teljesen IP-alapú beszédtömörítés a hatékony IP-hálózatra való áttérés első fontos lépése, amely jelentősen megnöveli az átviteli követelményeket.

Az első hívásra 2005 decemberében került sor Jekatyerinburg és Nyizsnyij Tagil között, a VimpelCom új lefedési területén. A csúcsminőségű technológiát 2006 februárjában vezetik be a teljes területen.

Zoran Lukovic, a Kelet-Európáért és Közép-Ázsiáért felelős piaci egység alelnöke a következőket nyilatkozta: ˝Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a VimpelCom minket választott a softswitch-megoldás telepítésére és a teljesen IP-alapú hálózatra való áttéréshez nyújtandó támogatásra. Hálásak vagyunk azért is, hogy segítségükkel ismét világrekordot értünk el, ezzel tovább erősítve az Ericsson vezető szerepét˝.

Szergej Avgyejev, a VimpelCom ügyvezető alelnöke és műszaki igazgatója szerint ˝az Ericsson rendkívül megbízható partner. Ez biztosítja, hogy beruházásaink kiállják majd a jövő próbáit is˝.

Az Ericsson mobil softswitch megoldása a világ leggyakrabban telepített softswitch-architektúra megoldása. A teljes körű kereskedelmi üzemben lévő összes softswitch-architektúrával rendelkező mobilhálózat körülbelül 50 %-át ilyen megoldás működteti. Az Ericsson világelső a mobilhálózatokra és -szolgáltatásokra optimalizált, többszolgáltatásos IP-átviteli megoldások fejlesztésében is. A maghálózati csomópontokat és a többszolgáltatásos IP-gerinchálózatot kombináló, teljes körűen tesztelt és hitelesített megoldásokat kínál.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek