Connect with us

technokrata

Átalakul a Pannon – fényképes beszámoló

Kütyük

Átalakul a Pannon – fényképes beszámoló

A Pannon GSM egy tegnap esti budapesti rendezvényen jelentette be hivatalosan, hogy teljes megújulás előtt áll – a Pannon név marad, de GSM nélkül, a logó pedig teljesen új.

A Budapesti Kongresszusi Központban tartott összejövetelen este 8 órakor tűnt fel a színpadon a két házigazda, Demcsák Zsuzsa és Till Attila, akik néhány szóban gyorsan fel is vezették a rendezvény két főszereplőjét, Somlyai Dóra kommunikációs igazgatót, illetve Ove Fredheim vezérigazgatót.


˝Immár évtizednél is hosszabb tapasztalattal rendelkező, valóban hazai szolgáltatóként kiváló a kapcsolatunk a magyar családokkal és vállalatokkal egyaránt. Kivételes helyzetünknek köszönhetően jobban megértjük igényeiket, gyorsabban és megfelelőbben tudjuk azokat kiszolgálni. Ehhez a helyismerethez norvég partnerünk, a Telenor skandináv nyitottságot, praktikus innovációkat, felhasználóbarát megoldásokat biztosít. Új logónk a mozgást, a változást jelképezi, folyamatos törekvésünket arra, hogy segítsük a kommunikációt˝ – mondta Fredheim.

Míg a megnyitó beszéd előtt az egész terem zöldes fényárban úszott, annak befejeztével a fények kékre váltottak, a színpadon pedig jelképesen kinyílt a Pannon kék virága. A kivetítőkön megjelent az új Pannon logó, mely később egy látványos lézershow-ban is főszerepet játszott. Lejátszották a Pannon új arculatát népszerűsítő első reklám spotot, mely mintegy 30 másodperc hosszú, és egy igen csak ˝dinamikusan virágzó˝ rétet mutat be. Végül pedig még egy 3D vetítést is meg lehetett tekinteni a megfelelő szemüvegek segítségével. A rendezvényen jelen voltak a mobilgyártók és a rivális szolgáltatók vezető munkatársai, ezenkívül pedig olyan közéleti személyiségek, mint például Béres Alexandra, Oroszlán Szonja és Kepes András.

Az operátor által kiadott hivatalos sajtóközleményből kiderül, hogy a mintegy hárommillió ügyfelet kiszolgáló mobiltársaság új, korszerű arculatra vált február 14-től, s minden eddiginél egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi díjszabását, szolgáltatásait és ügyfélkapcsolati rendszerét. Az új logo, az új megjelenés, a friss, dinamikus látvány kifejezi mindazt, amit a Pannon jelent: a hazai jellegzetességeket, a folyamatos fejlődést, a korszerűséget, az ügyfélközpontúságot. A társaság a változást eddigi sikereire, hagyományaira építi, s szolgáltatásait a jövőben Pannon márkanév alatt nyújtja.

Az arculatváltás a Pannon megjelenésének minden részletére kiterjed, s további újdonságokat is hoz magával. Az ügyfelek márciustól az eddigieknél is átláthatóbb, felhasználóbarát számlát kapnak, egyszerűsödik és megújul a Pannon szolgáltatás-portfóliója is. ˝A felfrissült márka, az új arculat és a hozzájuk kötődő újdonságok olyan kellemes meglepetéseket rejtenek ügyfeleink számára, amelyek 2006-ot mindannyiuk számára a megújuló Pannon évévé teszik majd˝ – emelte ki Ove Fredheim.

A Pannon munkatársai kérdésünkre elmondták, hogy az átalakulás pontos gyakorlati részleteire kitérő sajtótájékoztatót nem kívánnak tartani az elkövetkezendő napokban. ˝Mintegy két hét alatt végrehajtjuk az arculatváltáshoz kapcsolódó teendők nagy részét – egyes területeken a váltás hosszabb idő alatt zajlik majd le˝ – mondta Zachar Györgyi, a cég PR képviselője.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek