Connect with us

Hirdetés

technokrata

Végre megjelent a BenQ P50 okostelefon

Kütyük

Végre megjelent a BenQ P50 okostelefon

A BenQ végre megkezdte a sokak által évek óta várt P50-es okostelefon kereskedelmi forgalmazását.


Mint ismeretes, a BenQ P50 hivatalos bejelentésére immár közel két éve került sor, és eredetileg úgy volt, hogy a készülék valamikor 2004 végén jelenik majd meg a kereskedelmi forgalomban, de a piaci debütálásra sajnos még 2005-ben sem került sor.

A Palm Treo 650 közvetlen ellenfelének szánt BenQ P50-es okostelefont először a 2004-es CeBIT szakkiállításon lehetett megtekinteni. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) üzemmódú BenQ P50 elsősorban arról ismerszik meg, hogy alsó részében egy teljes értékű QWERTY billentyűzet teljesít szolgálatot.

A 122 milliméter hosszú, 60 milliméter széles és 20 milliméter vastag újdonság 170 grammot nyom a mérlegen, 2,8 colos képátlójú, 240×320 pixeles felbontású TFT folyadékkristályos kijelzője pedig több mint 262 ezer színárnyalat megjelenítésére képes. Az Intel-féle nagy teljesítményű XScale PXA272-es mikroprocesszor, illetve a Microsoft-féle Windows Mobile 2003 for Pocket PC Phone Edition operációs rendszer köré épülő masina beépített digitális fényképezőgépe 1,3 megapixeles felbontással rendelkezik. A belső memória SD (Secure Digital) és MMC (MultiMediaCard) memóriakártyákkal egyránt bővíthető.

A BenQ P50 MMS és Java kompatibilis, a vezeték nélküli adatátviteli technológiák közül pedig az IrDA-t, a Bluetooth-t, illetve a W-LAN-t (802.11b) támogatja. Az EDGE és a 3G sajnos kimaradt belőle.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés