Connect with us

technokrata

Így készülnek a Nokia mobilok – gyárlátogatáson jártunk

Kütyük

Így készülnek a Nokia mobilok – gyárlátogatáson jártunk

Tegnap részt vehettünk egy a komáromi Nokia gyárban rendezett sajtólátogatáson.


A komáromi ipari parkban található Nokia gyár parkolójába még könnyedén be lehet jutni a nyitott sorompók alatt, az első épület ajtajánál viszont már maximális a biztonsági készültség: őrök, átvilágító rendszerek, személyi szám rögzítés, belépőkártya készítés, végül pedig beléptetés. A sajtótájékoztatónak helyt adó teremhez csak kísérővel lehetett eljutni, lévén, hogy minden egyes ajtót mágneskártya nyit.

A sajtótájékoztató keretein belül elhangzott, hogy a Nokia komáromi gyárában jelenleg csak belépőszintű, illetve középkategóriás mobiltelefonok készülnek, vagyis a drágább high-end készülékek a világ más tájain kerülnek le a gyártósorokról. Ahogy azt már korábban is sejtettük, a finn vállalat egy-egy mobiltelefon alaplapra, vagyis úgynevezett ˝engine˝-re számos különböző szolgáltatási körű és külső megjelenésű modellt épít. Konkrét példát tekintve, a Nokia 3510i kapcsán anno két engine készült, ezekből viszont a későbbiekben 160 készülékvariációt és nem kevesebb mint 260 különböző termék kombinációt állítottak elő.

A rövid prezentáció után következett maga a gyárlátogatás, melyhez Nokia zubbonyt kellett húznunk magunkra, a cipőkre pedig védőzacskót – a gyárban maximális tisztaság van. Elsőként a már említett engine készül el a gyártósorokon, melyek kapcsán érdekesség, hogy rengeteg alkatrészt robotok helyeznek el rajta, de például a kamera modult egy hölgy pakolta rá minden egyes alaplapra. Az engine-t számítógépes és vizuális ellenőrzésnek is alávetik és csak a megfelelő minőségű példányok folytathatják útjukat a további szerelősorokra, ahol is többek közt billentyűzetet, illetve borítást kapnak a telefonok.

Az egyes készülékek mellé szorgos emberi kezek csomagolják be a leírásokat, CD-ket, illetve headseteket. Mint megtudtuk, a Nokia maga nem gyárt headseteket, hanem távol-keleti beszállítóktól vásárolja azokat. Érdekesség, hogy a gyárban elhelyezett táblákon a készülékeknek nem csak a hivatalos típusjelzése (például Nokia 2650), hanem fejlesztési kódneve (például Pinokkió, Jangce) is fel van tüntetve. Megjegyzendő továbbá, hogy a komáromi Nokia gyár nem raktárra, hanem megrendelésre termel, és villámgyorsan képes átállni egy készülékről egy másiknak a gyártására.

A gyárlátogatás végén fémdetektoros vizsgálaton estünk át, ahol is nem csak az órákat és az ékszereket kellett levenni, hanem még a fémcsatos nadrágszíjakat is. No és persze mondanom sem kell, hogy a látogatás közben nem lehetett fényképezni, de még a mobiltelefonokat is kint kellett hagyni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek