Connect with us

Hirdetés

technokrata

Globális támadás a file-cserélőkkel szemben

Kütyük

Globális támadás a file-cserélőkkel szemben

A zeneipari lobbi kedden jelentette be, hogy újból jogi akciókat kezdeményez az illegális állománymegosztást végző internetezőkkel szemben – olyan országokban, ahol eddig még nem indítottak ilyen pereket.

Az IFPI (International Federation for the Phonographic Industry) közleménye szerint 2100 jogi eljárást indítottak el, melyek szenvedő alanyai között jócskán található az USA-n kívüli internetező is. A szervezet azt állítja, hogy Európa öt országában, ázsiai és dél-amerikai államokban is jó néhány file-cserélő kapott bírósági idézést a jóvoltukból – Svédországban, Svájcban, Argentínában, Hong Kongban és Szingapúrban most először kell az internetezőknek azzal szembenézniük, hogy jogi eljárás fenyegeti őket.

A lépéssel immár 3800-ra emelkedett azok száma, akiket az IFPI (és a mögötte álló pénzéhes kiadók) bíróság elé rángattak, közölte a jogi hercehurcát az Egyesült Államokon kívül további 16 országra kiterjesztő szervezet. Ezzel párhuzamosan tovább folytatják azt az oktató jellegű kampányt is, melyben a legális (és fizetős) online zeneboltokat (mint amilyen például az Itunes vagy a Napster) igyekeznek népszerűsíteni az internetezők körében. Ez utóbbiban sikeresek is: az online értékesítés tekintetében 2005 első felében, a korábbi időszakhoz képest megháromszorozódtak az eladások, amely szegmens így most már a teljes piac mintegy 6 százalékát adja (ez 790 millió dolláros bevételt jelent).

Visszatérve a perekre: az IFPI közölte, hogy a jogi eljárások legtöbbször 20 és 30 év közötti fiatal férfiakkal szemben indulnak, akikre körülbelül 3000 dolláros kártérítést szabnak ki a bíróságok. Hasonló adatokra számítanak most is; a fent felsorolt országok mellett egyébként még Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Finnországban, Németországban, Izlandon, Írországban, Olaszországban, Japánban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és „természetesen” az Amerikai Egyesült Államokban számíthatnak egyes internetezők idézésre.

Nézzük kicsit az újonnan célkeresztbe került országok adatait! Az IFPI állítása szerint Argentínában igen súlyos a helyzet: tíz internetezőből négy illegális peer to peer szolgáltatásokat használ; Szingapúrban pedig 33 olyan ember ellen kezdtek eljárást, akik a Fasttrack és a Gnutella hálózatok révén cseréltek állományokat – a jogtulajdonosok engedélye nélkül. Hong Kongban 22 feltöltőnek kell szembenéznie a törvénnyel – ott, ahol nemrég megszületett az első, letöltendő börtönbüntetést hozó, file-cserélőt büntető ítélet. Svédországban 15 internetező számíthat idézésre, de ennél jóval többen vannak, akik jogsértő tevékenységet folytatnak: az IFPI szerint az északi államban több mint egymilliónyian töltenek le és fel rendszeresen jogvédett file-okat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés