Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Nokia N91 jól bírja a gyűrődést

Kütyük

A Nokia N91 jól bírja a gyűrődést

A Nokia kifejezetten zenehallgatásra kihegyezett mobiltelefonja, az N91 mondhatni igen csak jól bírja a gyűrődést.

Mindez onnan tudható, hogy egy Helsinkiben élő fiatalember, egy bizonyos Younghee Jung nemrégiben alaposan megkínozta az említett Nokia készüléket. Emberünknek olyan szerencséje volt, hogy összeismerkedett a finn mobilgyártó egyik tesztmérnökével, aki a Nokia N91 kapcsán ütésállási tesztlehetőséget biztosított. A teszt során nem kevesebb mint háromszáz alkalommal ejtették le a telefont, és az a nyúzópróba végeztével sem károsodott, hanem teljes mértékben használható maradt. Összehasonlításképp, egy Apple féle iPod mini hordozható zenelejátszó a tizenkettedik leejtésnél már feladta a harcot és szépen csendben az örök vadászmezőkre költözött.


Mint ismeretes, a vadonatúj fejlesztésnek számító készülékben egy nem kevesebb mint 4 GB kapacitású miniatűr merevlemez teljesít szolgálatot, mely körülbelül 3.000 digitális zeneszám eltárolását teszi lehetővé. A piacon várhatóan valamikor az idei esztendő végén debütáló telefon 113,1 milliméter hosszú, 55,2 milliméter széles, 22 milliméter vastag, illetve 160 gramm tömegű. A telefon hagyományos billentyűzetét alaphelyzetben egy elhúzható fedlap takarja, ezen pedig dedikált zenelejátszó gombokat találunk.

A Series 60 platfromra építkező, kifejezetten zenelejátszásra optimalizált Nokia N91-ben egy 176×208 pixeles felbontású TFT folyadékkristályos kijelző kapott helyet, mely 18 bites színmélysége révén több mint 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A beépített fényérzékelő a kijelző mellett a billentyűzet fényerejét is automatikus állítja – hasonlót korábban többek közt a Nokia 6680-ason láthattunk.

A 2 megapixeles beépített digitális fényképezőgéppel maximum 1.600×1.200 képpontos felbontású fényképek, illetve alacsonyabb felbontású videók vehetők fel, ezenkívül pedig szólnunk kell még a nyolcszoros digitális zoomról, az autofókusz funkcióról, illetve a makró üzemmódról. A 3G képes Nokia N91 érdekessége, hogy az USB 2.0 és Bluetooth 1.2-n kívül még a WLAN 802.11b/g adatátviteli technológiát is támogatja, tehát Wi-Fi kompatibilis. A 900 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor a gyári specifikációk szerint maximum 3-4 órás beszélgetési időt, illetve 190 órás készenléti időt tesz lehetővé.

A Nokia N91 várhatóan 2006 első negyedévében kerül majd forgalomba.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés