Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vadonatúj Mobiado-Nokia mobiltelefonok

Kütyük

Vadonatúj Mobiado-Nokia mobiltelefonok

Különböző források szerint a Mobiado hamarosan új mobil készülékekkel fog megjelenni a piacon.

Ezen források tudni vélik, hogy a vállalat az elkövetkezendő hetekben két új modellről rántja majd le a leplet. Az egyik ilyen újdonság nem más, mint a jelenleg is forgalomban lévő Professional készülék némileg módosított, Limited Edition névre keresztelt új változata.


A másik Mobiado újdonság ezzel szemben egy teljesen új modell lesz. Konkrét információk, illetve kémfotók hiányában egyelőre csak találgatások vannak, hogy ezútal melyik Nokia telefont választja kiindulási pontnak a gyártó: egyesek szerint a Nokia 6230i, mások szerint a Nokia 6680, vagy a Nokia N70 lesz az új Mobiado telefon alapja.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tavalyi esztendő végén debütált Mobiado Professional borítása galvanizált alumíniumból, a billentyűzet gombjai pedig acéllemezből készültek. A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) működésre képes telefon a jó öreg GPRS és HSCSD adatátviteli technológiákon kívül az ezeknél jelentősen gyorsabb EDGE-et is támogatja. Kijelzője 128×128 pixeles felbontású és 65.536 színárnyalatú. A beépített digitális fényképezőgép VGA, vagyis 640×480 pixeles felbontással rendelkezik és állóképek mellett maximum 4 perc időtartamú videóanyagokat is képes rögzíteni.

A 105x46x20 milliméter méretű, nem kevesebb mint 142 gramm tömegű Mobiado Professional nem éppen olcsó, a készülék újkori ára ugyanis 1200 dollár. Ezen összeg ellenében a vásárlók többek közt Bluetooth kompatibilitást, MP3 és AAC lejátszási képességet, egy 128 MB kapacitású MMC (MultiMediaCard) memóriakártyát, Java MIDP 2.0 támogatást, valamint egy xHTML oldalak megjelenítésére képes böngésző alkalmazást kapnak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés