Connect with us

Hirdetés

technokrata

Letöltendő börtönbüntetés a file-cserélőnek

Kütyük

Letöltendő börtönbüntetés a file-cserélőnek

A történelemben most először ítéltek valakit letöltendő szabadságvesztésre bittorrentes filmcsere miatt.

Egy hong kongi bíróság elsőfokú ítélete szerint a pár évvel ezelőttig brit területnek számító metropolisz egyik lakosának három hónapra börtönbe kell vonulnia. Csen Naj Ming azt követően kapta a példa nélkül álló büntetést, hogy három hollywoodi (igaz, már nem mai) sikerfilm terjesztésével vádolták meg – a kínai férfi a Vörös bolygó, a Beépített Szépség és a Daredevil filmeket tette mások számára elérhetővé engedély nélkül. Az ártatlansága mellett mindvégig kitartó helybéli a hatóságok szerint bittorrent technológiát használt jogsértő tevékenységének folytatásához.

Eredetileg minden egyes filmért három hónapnyi szabadságvesztést akartak kiszabni a férfire, de a végső döntés szerint mégis összevontan kapott ennyit a kínai férfi. Csen egyébként fellebbezett az ítélettel szemben, és a körülbelül 650 dollárnyi óvadék kifizetését követően szabadlábon várja az ügy további fejleményeit.

Habár mára sajnos mindennapos esetté vált, hogy jogvédett egyesek és nullák fel- és letöltéséért bíróság elé citálnak teljesen hétköznapi embereket, akiknek gyakran legnagyobb vétkük az, hogy nem hajlandóak kifizetni a sokszor még a világ gazdagabb felén is soknak tartott összegeket egy-egy dalért vagy fimért; ez az első eset, hogy valakit ténylegesen szabadságvesztésre ítéltek filmfeltöltésért. Mindazonáltal Csen még örülhet is, ha ennyivel megúszza: a helyi rendelkezések szerint a peer to peer file-cserét illegálisan használók maximális börtönbüntetése négy év (!) lehet, illetve komoly kártérítésre is kötelezhetők.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés