Connect with us

technokrata

Így néz ki a 8 megapixeles Samsung telefon

Kütyük

Így néz ki a 8 megapixeles Samsung telefon

A múlt héten bejelentett világelső 8 megapixeles mobiltelefonról most már végre fotót is közölt a gyártó.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lee Ki-tae, a Samsung mobil részlegének elnöke a múlt héten személyesen mutatta be a világ első olyan mobiltelefonját, melynek segítségével immár 8 megapixeles felbontású fotókat is készíthetünk.

A Samsung SPH-V8200 névre keresztelt újdonságba szerelt CCD kamera természetesen autofókuszos, ezenkívül pedig a mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a TFT technológiára építkező folyadékkristályos kijelző több mint 16 millió színárnyalatot képes megjeleníteni. A fényképezőgép fehéregyensúlya manuálisan állítható, ellenben kár, hogy a méretcsökkentés érdekében ezúttal kimaradt az optikai zoom, így meg kell elégednünk a négyszeres átfogású digitális zoommal.

A gyártó képviselői ezenkívül bemutattak egy vadonatúj DMB kompatibilis készüléket is, és elárulták, hogy a Samsung hamarosan elő fog rukkolni egy 10 GB-os adattároló kapacitású vadonatúj mobillal.

Mint ismeretes, a Samsung tavaly novemberben mutatta be első 5 megapixeles kamerás mobilját, majd pedig ezt követően idén márciusban, a hannoveri CeBIT szakkiállításon leplezte le első 7 megapixeles fényképezős telefonját, az SCH-V770-et. Utóbbi készülék ára manapság 1 millió dél-koreai won, vagyis mintegy 200 ezer forint.

A Samsung azt ígéri, hogy a most debütált SPH-V8200 még ebben a hónapban meg fog jelenni a dél-koreai piacon.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek