Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Nokia búslakodik az N-Gage miatt

Kütyük

A Nokia búslakodik az N-Gage miatt

A Nokia elégedetlen az N-Gage mobil játékgépek eladási mutatóival, éppen ezért a jövőben más kategóriás készülékein is meg kívánja honosítani az N-Gage játékszoftvereket.


A piacvezető finn gyártó akkor mutatta be az első N-Gage-t, amikor a piacot még a Nintendo féle GameBoy uralta. A vállalat azt tervezte, hogy az első három évben legalább 6 millió darab mobil játékgépet fog eladni, ehhez képest ennek a mennyiségnek mindössze az egyharmada, alig 2 millió készülék talált gazdára az eddigiekben.

˝Nem vagyok boldog, mert az eredetileg tervezett mennyiségnek alig harmadát sikerült eladnunk az N-Gage-ből. Néhány változtatást mindenképpen végre kell hajtanunk˝ – nyilatkozta a napokban Anssi Vanjoki, a Nokia multimédiás részlegének a vezetője. Vanjoki elmondta, hogy a Nokia hamarosan az N sorozatú legújabb okostelefonjain is elérhetővé teszi az N-Gage-re fejlesztett játékszoftvereket, így azok a korábbiaknál jelentősen több vásárlóhoz juthatnak majd el.

Jorma Ollila, a Nokia elnök-vezérigazgatója szerint az okostelefonok piaca a jövő esztendőben duplájára fog növekedni, így 2006-ban várhatóan már közel 100 millió ilyen készülék fog gazdára találni világszerte. A Canalys piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy 2005 harmadik negyedévében mintegy 13 millió smartphone-t adtak el, és ennek 55 százaléka Nokia gyártmányú volt.

A 400 eurós kezdőárú, N sorozatú Nokia okostelefonokat a gyártó a világ 2 milliárdos mobil előfizetője közül az elitet képező felső 200 milliónak szánja.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés