Connect with us

Hirdetés

technokrata

A legkedveltebb zenemobil

Kütyük

A legkedveltebb zenemobil

Egy most közölt felmérésből kiderül, hogy melyik napjaink legkedveltebb zenelejátszós mobiltelefonja.

A Strategy Analytics által készített tanulmány szerint az Egyesült Államokban jelen pillanatban a Sony Ericsson W800i Walkam mobilja örvend a legnagyobb népszerűségnek, mely készülék ily módon könnyű szerrel megelőzte a Motorola féle ROKR E1-et, illetve a Samsung féle A970-et.


A Sony Ericsson idén tavasszal bejelentett első Walkman telefonja a felhasználók szerint elsősorban megnyerő külsejének és fejlett zenelejátszó képességeinek köszönheti sikereit. Az első iTunes képes mobiltelefon, a Motorola ROKR E1 használhatóság terén rendkívül jól teljesít, azonban designjával és szolgáltatásainak minőségével nem teljesen elégedettek a vásárlók. A Samsung A970-es készüléke sajnos 144 gramm tömegű, így sokaknak egyszerűen túl nagy és nehéz ahhoz, hogy mindig a zsebükben legyen.

A Sony Ericsson W800i az első készülék, amely egyesíti egy mobiltelefon és egy Walkman – minőségi, digitális zenelejátszó – tulajdonságait 30 órányi akkumulátor élettartammal, valamint 2 megapixeles kamerával. Ráadásul mindezt egy keskeny, könnyű és ultrastílusos formatervezésű készülékbe csomagolva. A Sony világhírű Walkman mobil zenei öröksége méltán teszi komoly versenytárssá a W800i-t a digitális zenelejátszók piacán – a hangminőség ugyanis kitűnő. A készüléket minőségi, sztereó fülhallgatókkal látták el. A W800 bizonyítottan kompatibilis az MP3 ipari standarddal és az AAC zenei fájlformátumokkal. A tárolási kapacitása is bőséges, minthogy a 0,5 GB Memory Stick Duo-val látták el, amely mintegy 150 zenei felvétel, vagy 10-12 teljes CD anyagának tárolására teszi képessé. A lejátszóra történő zenei letöltés a Disk2Phone szoftvernek köszönhető, amely a zenei CD-k gyors és kényelmes áttételét teszi lehetővé a telefonra számítógép segítségével. A gyűjtemény naprakészen tartása sem okoz problémát, mivel a szoftver segítségével könnyen tallózhatunk, válogathatunk, kereshetünk, áttölthetünk és törölhetünk a zenei fájlokban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés