Connect with us

Hirdetés

technokrata

Novembertől kapható a Samsung 3 GB-os okostelefonja

Kütyük

Novembertől kapható a Samsung 3 GB-os okostelefonja

A Samsung Electronics bejelentette, hogy hamarosan megkezdi a sokak által várva várt, SGH-i300-as okostelefon kereskedelmi forgalmazását.

A világ harmadik legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett vállalat munkatársai elmondták, hogy a nagy tudású készülék európai forgalmazása várhatóan novemberben fog megkezdődni. Nagyjából ugyanekkor debütál majd a készülék kifejezetten a kínai piacra szánt, enyhén módosított változata, még pedig Samsung SGH-i308 néven.


Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a mihamarabbi piaci debütálás érdekében a dél-koreai székhelyű gyártó úgy döntött, hogy nem a legújabb, hanem az eggyel régebbi Microsoft szoftverrel látja el a smartphone-t. A legfrissebb információk szerint októberben érkező Samsung SGH-i300-on a márciusi CeBIT-en közöltekkel ellentétben nem a Windows Mobile 5.0, hanem a jó öreg Windows Mobile 2003 Second Edition teljesít szolgálatot.

A Samsung háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) új készülékének elődje egyébként az a modell, amelyet a gyártó 2004-ben mutatott be, és amely egy 1,5 GB tárolási képességű merevlemezt rejtett magában. Az SGH-i300 az első olyan telefon, amely a Samsung ˝Plug & Play Files-to-go˝ elnevezésű koncepciója alapján készült. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy telefonunk egy hordozható merevlemez meghajtó feladatait is ellássa. A telefon egyszerűen összekapcsolható a számítógéppel a fájlcsere érdekében.

Bár egy ilyen készülék számos területen hasznosítható, az üzleti élettől kezdve egészen az iskoláig, a Samsung az új modellel mégis leginkább a zenerajongókat célozta meg. A 121 gramm tömegű készülék körülbelül 1.000 zeneszám tárolására képes, görgető-gombja pedig megkönnyíti a keresett szám megtalálását. Az SGH-i300 továbbá támogatja a 3D-hangzást, és sztereó hangszórókkal rendelkezik.

A QVGA (240×320 pixel) kijelzős telefonba mindezen felül még egy 1,3 megapixeles kamerát is beépítettek, és a modellt külső memóriakártya fogadására is alkalmassá tették.

A Samsung SGH-i300 kezdőára várhatóan 160 ezer forint körül fog alakulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés