Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vadonatúj mobiltelefonok szinte ingyen!

Kütyük

Vadonatúj mobiltelefonok szinte ingyen!

Úgy tűnik hamarosan elérkezik az igazán olcsó, tulajdonképpen már filléresnek nevezhető mobiltelefonok ideje.


A GSM Association bejelentette, hogy a Motorola a közeljövőben több mint 6 millió darab olyan mobil készüléket fog legyártani és piacra dobni, melyek kiskereskedelmi ára kevesebb mint 30 dollár, vagyis 6 ezer forint. A kezdeményezés célja nem más, mint a fejlődő országok mobil penetrációjának jelentős mértékben történő növelése.

˝Úgy gondolom, hogy jóval több mint 6 millió darab Motorola C113, illetve Motorola C113a típusjelzésű mobil fog gazdára találni az elkövetkezendő időkben˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ben Soppitt, a GSM Associtaion fejlődő piacokkal foglalkozó részlegének igazgatója. Soppitt elmondta, hogy az utóbbi időkben világszerte rendkívüli mértékben nőtt az igény az igazán olcsó, abszolút low-end kategóriás mobiltelefonok iránt, és ezeket az igényeket a gyártóknak mindenképpen ki kell elégíteniük.

Jelen pillanatban egyébként a világ lakosságának mintegy 75-80 százaléka él olyan helyen, ahol van mobil lefedettség, de csak a népesség 25 százaléka használ mobiltelefont, melynek elsősorban az az oka, hogy a szegényebb régiókban élők egyelőre nem tudják megfizetni ezt a telekommunikációs formát. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mobil előfizetők száma nemrégiben haladta meg a 2 milliárdot.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés