Connect with us

Hirdetés

technokrata

Beindulnak a ˝hálószövő˝ nők

Kütyük

Beindulnak a ˝hálószövő˝ nők

Olyan kezdeményezés született, amely a vállalkozónők számára nem csupán jogi és vállalkozási ismereteket kíván nyújtani, hanem megismerteti őket az Internet és a számítógép világával – miközben arra is lehetőséget nyújt, hogy a kapcsolatok laza hálójából valós együttműködés jöhessen létre.

A MINők, a Magyar Internetező Nők Egyesülete és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Táraság (Jászfényszaru) közös szervezésében létrejött “e-NIVÓ – együttműködő NőI VállalkozÓk hálózata a valóságban és virtuálisan” elnevezésű képzési program konferenciával kezdődött. Az e-NIVÓ elnevezésben az „e” betű egyszerre utal az együttműködésre és az elektronikus világra is.

A múlt hétvégén tartott konferencia célja nem más volt, mint információátadás a vállalkozónők megerősítését szolgáló e-NIVÓ programról, továbbá kapcsolatfelvétel, hálózatépítés elindítása a vállalkozó nők között. A felhívásra közel 160-an jelentkeztek, már vállalkozó, illetve vállalkozni szándékozó nők – közülük legalább 105 jelentkezőt vontak be az EU-támogatta programba.

A résztvevők a nyitókonferenciára az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek, például Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Jászfényszaruról, Mezőkövesdről, Székesfehérvárról. Ezen az 5 vidéki helyszínen lesz majd képzés, és mentorálás, egyéni tanácsadás is. A képzés fontos jellemzője, hogy rugalmasan, a nők igényeinek figyelembe vételével hétvégénként, illetve a jelentkező nőkkel közösen kiválasztott hétköznapokon lesznek a gyakorlatias tréningfoglalkozások. A képzés ingyenes, a résztvevőknek az útiköltséget és az étkezési díjat kell állniuk.

A képzési program központi témája az üzleti tervezés, amely végig kíséri az egész képzést. A tananyagban a vállalkozói ismereteken túl szerepel a pályázatírás, a női vállalkozói önismeret, az online munka, a hálózatépítési ismeretek átadása. A résztvevők az Internetet aktívan használják az egész program során. A kezdő számítógép- és internethasználókat a képzés első három hónapjában felzárkóztatják. Hírlevelek kapcsolódnak majd az egyes képzési témákhoz.

A másik fontos súlypontja a vállalkozónői programnak a hálózatépítés, az üzleti terven kívül. Ezt virtuálisan levelezőlisták, saját honlapok segítik majd. Mindezt közös munkával, együttműködve, hisz ez szintén további fontos sajátossága a képzésnek. Az EU-s ismereteken belül szó lesz a nemek egyenlõségéről, nemekre vonatkozó EU-direktivákról is, ebből a szempontból is egyedülálló a képzés tananyaga.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés