Connect with us

technokrata

3 havonta érkeznek majd az új Motorola zenetelefonok

Kütyük

3 havonta érkeznek majd az új Motorola zenetelefonok

A Motorola bejelentette, hogy a közeljövőben időről időre újabbnál újabb iTunes zene mobiltelefonokkal fog előrukkolni.


Carson Schmidt, az amerikai vállalat egy munkatársa a következőt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: ˝a múlt héten bejelentett ROKR csak az első iTunes kompatibilis Motorola mobiltelefon a sorban, ugyanis a jövőben számos újabb hasonló modellt kívánunk bevezetni a piacra – elárulhatom, hogy körülbelül negyedévente jelenik majd meg új iTunes készülékünk˝.

Schmidt elmondta, hogy több mint valószínű, hogy nemsokára már egy harmadik generációs (3G) hálózatokban is használható új iTunes zenetelefon is meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban. Majd pedig emberünk hozzátette, hogy az Apple és a Motorola között létrejött együttműködést a későbbiekben akár más cégek is lemásolhatják. ˝Ez nem egy exkluzív Motorola szerződés˝ – mondta Schmidt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Motorola ROKR készüléke könnyen használható menüket, egyszerű navigációt és lejátszást kínál, továbbá az erre szolgáló zenebillentyű lenyomásával egy mozdulattal kapcsolhat a felhasználó zenehallgatásról telefon üzemmódra és vissza. A Motorola ROKR kiválóan használható az iPod-dal már rendelkezők számára is, a már telepített iTunes szoftver segítségével az asztali számítógép felismeri a telefont és tetszés szerint tölthető a telefonra a PC-n tárolt zene.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek