Connect with us

technokrata

Skype: VoIP mobiltelefonon

Kütyük

Skype: VoIP mobiltelefonon

A Skype megkötötte első megállapodását egy mobilszolgáltatóval.

A német E-Plus és az internetes telefonálás vezető cége partneri kapcsolatra lépett, annak érdekében, hogy az előbbi 3G-t használó ügyfelei kihasználhassák a Skype IP-alapú hangtovábbításában rejlő előnyeit. Ezzel a Skype számára német telefonálók további milliói válnak „hozzáférhetővé”: az országban jelenleg is közel 3 milliós táborral bíró szolgáltatás az E-Plus 9,8 millió ügyfele közül is biztosan szerez néhányat.

Igaz, nem nevezhető éppen olcsónak az új lehetőség: havi 40 eurót (durván 10 ezer forintot) kell kifizetnie annak, aki használni szeretné. Elemzők szerint minden előnye ellenére sokakat eltántoríthat a magas ár, bár ennek ellenére azt jósolják, hogy ez lesz a jövő – azaz a telefonbeszélgetése adatfolyamként való továbbítása. Ehhez azonban az kell, hogy mérsékeltebb díjakért lehessen használni a fentihez hasonló szolgáltatásokat.

Niklas Zennström, a Skype alapítója és vezérigazgatója korábban is szót ejtett arról, hogy a mobilkommunikáció területe fontos számukra. A vállalat már egy ideje együttműködik egyes mobiltelefon-gyártókkal, például a Motorolával. Zennström a mostani megállapodás kapcsán megjegyezte, hogy a jövőben az eddigieknél is komolyabban igyekeznek a mobilpiacot meghódítani.

Felmérések szerint a Skype hatása az európai távközlési piacra régóta nem látott változásokat fog beindítani vagy indított be máris. A percalapú elszámolás (amelyet mind a vezetékes, mind a mobiltelefonos szolgáltatók előszeretettel használnak) erőltetése az ügyfelek elvesztésével fog járni, jósolják a tanulmányok. 2008-ra az operátorok 5-10 százalékos bevételcsökkenést tapasztalnak majd, főkent a Skype miatt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek