Connect with us

Hirdetés

technokrata

14 ezer per a zeneletöltés miatt

Kütyük

14 ezer per a zeneletöltés miatt

Két év alatt ekkorára duzzadt az Egyesült Államokban beperelt internetezők száma, akik engedély nélkül töltötték le és fel digitális dalaikat.

Többször írtunk már arról a Terminal hasábjain, hogy az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) még 2003 szeptemberében bejelentette: beperli és bíróság elé állíttatja azokat az internetezőket, akik illegálisan cserélnek a Világháló segítségével dalokat egymás között. Ezt egy bírói ítélet tette lehetővé: az USA egyik szövetségi bírája még abban az évben, nyáron úgy döntött, hogy a file-cserélő programok ugyan nem, de az azokat törvénysértő módon alkalmazó felhasználók már büntethetők. Igaz, a napokban a legfelsőbb bíróság másként ítélt: az új döntés szerint a jogsértő állománycserét támogató alkalmazások fejlesztői is felelősségre vonhatók.

Két éve már, hogy beindult az eljárássorozat, aminek következtében számos amerikai kapott hivatalos értesítést, miszerint ˝randevúja˝ van a szervezettel. A felhasználói adatokhoz pedig úgy jutott hozzá az amerikai szövetség, hogy az Internet-szolgáltatóktól elkérte a beazonosított IP-címekhez tartozó internetezők előfizetői adatait. Ezt a gyakorlatot azonban be kellett szüntetnie az RIAA-nek, mert jogellenesnek nyilvánították. Azóta (majdnem) minden hónapban több száz ismeretlen ellen indítanak eljárást – habár az eljárás során egy jó darabig nem is derült ki, kiket vádol az RIAA jogsértéssel (az ilyen, jogi eljárásban meg nem nevezett személyt hívják az amerikai nyelvben John Doe-nak).

Április végén újabb 725 ismeretlen letöltő ellen kezdeményezett jogi lépéseket az Amerika Hanglemezkiadók Szervezete, aminek következtében az összesen eddig beperelt felhasználók száma átlépte a 10 ezres határt. Egy külföldi cikkíró utánanézett az USA szövetségi adatbázisában, és úgy találta, hogy egy hónapra levetítve az összes polgári peres eljárásnak körülbelül 2,3%-át teszik ki átlagosan az amerikai szervezet által kezdeményezett perek. Mivel átlagosan 3 ezer dolláros pénzbüntetésre ítélték a bűnösnek talált internetezőket, ezért ebből durván 30 millió dollár bevétele származik (majd) a hanglemezkiadó szövetségnek.

Az RIAA szerint egyértelmű eredménye van a jogi erőfeszítéseiknek: szerintük visszaesett a zenékkel való kalózkodás mértéke. Igaz, ami igaz, a peer to peer hálózaton működő Kazaa felhasználói száma és adatforgalma valóban jelentős mértékben csökkent, mióta a perek beindultak. Ám szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy az online kalózkodás visszaszorulóban lenne, inkább annak a hatása, hogy az emberek más platformokat használnak fel az illegális file-cserére; mint például az Edonkey-t. Amint arról fél éve írtunk is, az elektronikus szamár már átvette a Kazaa-tól a legtöbb felhasználóval bíró file-cserélő hálózat tisztjét, sőt, az internetes adatforgalom legnagyobb részét is ez az alkalmazás tudhatja magáénak. Éppen ezért egyáltalán nem véletlen, hogy a jogvédők is rászálltak a nagyobb bittorrentes webhelyekre, s jó néhányat bezárattak közülük.

A napokban újabb 754 ember ellen kezdeményezett pert az amerikai szervezet, akiknek többsége Kaliforniában, Colorado-ban, Georgia-ban, Missouriban, New Yorkban, Pennsylvania-ban, Virginia-ban és Washington D.C.-ben él. A mostani eljárással összesen már több mint 14 ezerszer indítottak jogi eljárást az RIAA-nél.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés