Connect with us

Hirdetés

technokrata

Túl sokat játszol? Most majd nem fogsz!

Kütyük

Túl sokat játszol? Most majd nem fogsz!

A kínai kormányzat bejelentette új rendszerét, amellyel meg kívánja akadályozni az internetes játékfüggőség kialakulását. ˝Természetesen˝ most is a szokásos, diktatórikus módszert alkalmazzák.

Kínában csak olyan játékok hozhatók forgalomba, amelyre a szigorú cenzorok rábólintottak. Többek között ennek az eljárásnak esett áldozatul az egyébként igen népszerű Hearts of iron nevű stratégiai játék is – a rezsimnek nem tetszett, hogy a történelmi tények – miszerint bizonyos, most Kínához tartozó területek a második világháború előtt még nem a rizs hazájának területét növelték – a valóságnak megfelelően voltak ábrázolva. Az internetes játékokban a nyugati kultúra offenzíváját látó kommunista vezetés most úgy döntött, hogy újabb lépést tesz: „segít” az online játékok rabjaivá vált fiatalokon.

Bejelentették ugyanis, hogy a következő pár hónapban minden, az országban forgalomba kerülő játéknak adoptálnia kell egy olyan rendszert, ami megakadályozza a túlzott internetes játékot. A technika „megbünteti” azokat, akik három óránál többet játszanak egy huzamban az Interneten keresztül – például szerepjátékok esetében a karakterek képességeinek felére csökkentésével (illetve a különböző kincsek és/vagy díjak megtalálási valószínűségének mérséklésével). Ha csak nem „tanult” ebből a játékos, és tovább merészel játszani, akkor – amennyiben elér egy öt órás időtartamot – az adott játék által engedélyezett minimális szintre csökkenti ezeket az értékeket. Aki valaha is játszott már egy MMORPG-vel, az sejtheti, mekkora „élvezet” lehet 1-es HP-vel barangolni egy veszélyes, szörnyekkel teli virtuális világban. A „bünti” öt órán keresztül tart, ha ennyi idő eltelt az utolsó játék befejezése óta, akkor ismét helyreáll az eredeti állapot.

Az időpontokat azért így határozták meg, mert a helyi vezetés szerint csak három óráig egészséges a játék, az öt óránál huzamosabb ideig való online szórakozás pedig már egyenesen egészségtelen. Az tény, hogy a hosszú, számítógép előtt töltött idő nem tesz jót se a szemnek, se a hát- és vállizmoknak (a csuklóról már nem is beszélve), ám ezen negatív hatásokat egy minden órába beiktatott 5-10 perces szünettel, könnyed testmozgással ki lehet küszöbölni – legalábbis a világ nyugati felén működik ez a módszer. A rezsim mégis a fiatalok testi épségének megóvását hozza fel a rendszer bevezetése mellett, arra azonban úgy látszik, nem gondoltak, hogy a számítógép előtt offline állapotban is el lehet egyhuzamban akár fél napot (vagy még többet) is tölteni. Se arra, hogy mi történik abban az esetben, ha valaki több accounttal rendelkezik egy játékhoz, és azokat váltogatja, így iktatva ki az „egészségvédelmet”.

Mindazonáltal a rendszer fejlesztése már szeptember vége előtt befejeződik, a belső tesztelés pedig októberben kezdődhet meg. Ezután néhány kiválasztott játék esetében már élesben is tesztelni fogják az eljárást, míg az összes játékra 2005 végén vagy 2006 elején terjesztik ki a rendszert. Kibúvó pedig nincs – hivatalosan legalábbis. Lesz itt (ott) rend!



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés