Connect with us

technokrata

Itt az első Siemens-BenQ mobiltelefon!

Kütyük

Itt az első Siemens-BenQ mobiltelefon!

A legfrissebb hírek szerint a BenQ a nemrégiben debütált P50-es okostelefonját kívánja elsőként Siemens márkajelzéssel piacra dobni.


A tajvani BenQ által a közelmúltban felvásárolt Siemens Mobile korábban az SX1-es készülék révén tett egy többé-kevésbé sikeres látogatást az okostelefonok világában – a BenQ P50 alapjaira épülő újdonságnak a várakozások szerint ennél jóval nagyobb sikere lesz. Az újdonság egyébként várhatóan csak a jövő év elején kerül majd forgalomba – a várható ár egyelőre ismeretlen.

A Palm Treo 650 közvetlen ellenfelének szánt BenQ P50-es okostelefont először a 2004-es CeBIT szakkiállításon lehetett megtekinteni. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) üzemmódú BenQ P50 elsősorban arról ismerszik meg, hogy alsó részében egy teljes értékű QWERTY billentyűzet teljesít szolgálatot.

A 122 milliméter hosszú, 60 milliméter széles és 20 milliméter vastag újdonság 170 grammot nyom a mérlegen, 2,8 colos képátlójú TFT folyadékkristályos kijelzője pedig több mint 262 ezer színárnyalat megjelenítésére képes. Az Intel-féle nagy teljesítményű Bulverde mikroprocesszor, illetve a Microsoft-féle Windows Mobile 2003 for Pocket PC Phone Edition operációs rendszer köré épülő masina beépített digitális fényképezőgépe 1,3 megapixeles felbontással rendelkezik. A belső memória SD (Secure Digital) és MMC (MultiMediaCard) memóriakártyákkal egyránt bővíthető.

A BenQ P50 MMS és Java kompatibilis, a vezeték nélküli adatátviteli technológiák közül pedig az IrDA-t, a Bluetooth-t, illetve a W-LAN-t (802.11b) támogatja.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek