Connect with us

Hirdetés

technokrata

Motorola L6: még egy ultra-vékony mobil

Kütyük

Motorola L6: még egy ultra-vékony mobil

A Motorola az L6 mobiltelefon révén minden korábbinál szélesebb vásárlórétegek számára szeretné elérhetővé tenni az ultra-vékony kialakítású készülékeket.


Míg a divatteremtő Motorola V3 RAZR nem kevesebb mint 150 ezer forintos áron debütált, addig a Motorola L6-ért várhatóan csak 50 ezer forint körüli összeget kell majd fizetnünk. A két készülék közötti leglényegesebb eltérés, hogy míg a V3 kagylóformájú, addig az L6 hagyományos kialakítású, viszont az ultra-vékonyság mindenképpen közös vonás.

A korábban V280 nevet viselt Motorola L6 114 milliméter hosszú és 49 milliméter széles, azonban ennél sokkal érdekesebb, hogy vastagsága mindössze 12 milliméter: az embernek olyan érzése támad, mintha a telefonon átment volna egy úthenger. A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) működésű, rejtett antennás telefonba egy TFT LCD került, mely egyrészt 176×220 pixeles felbontással bír, másrészt pedig több mint 262 ezer színárnyalatot képes a szemünk elé varázsolni. A 85 gramm tömegű új jövevénybe sajnos egy mindössze VGA, vagyis 640×480 pixeles felbontású digitális fényképezőgép került, ez azonban a kedvező ár ismeretében bocsánatos bűnnek tekinthető. A négyszeres digitális zoomos kamera egyébként 176×144 pixeles felbontású videókat is képes felvenni.

A 820 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor a gyári specifikációk szerint mintegy 310 órás készenléti időt, illetve 4 órás beszélgetési időt tesz lehetővé. Az ezer férőhelyes címjegyzékkel ellátott Motorola L6-nak a belbecs tekintetében nem igazán van szégyenkezni valója: GPRS, EDGE, Bluetooth, Push To Talk, MP3 lejátszó, Java MIDP 2.0 támogatás és WAP 2.0 böngésző is van benne.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés