Connect with us

technokrata

Vadonatúj Sony Ericsson mobiltelefonok!

Kütyük

Vadonatúj Sony Ericsson mobiltelefonok!

A Sony Ericsson ma délelőtt több új mobiltelefont, illetve egyéb mobil eszközöket fog bejelenteni.

A japán-svéd vállalat Budapesten sajtótájékoztató keretein belül mutatja majd be legújabb fejlesztéseit, így például a Zoe és Ellen kódnevet viselő készülékeket. A hivatalos bejelentést követően részletes információkkal és képekkel szolgálunk majd olvasóinknak, addig pedig egy kis előzetest közlünk.


Az elsősorban fiataloknak szánt Zoe várhatóan 200 dollárba fog kerülni, és már augusztusban világszerte kapható lesz. A széthajtható kialakítású készülék két kijelzőt kapott: a belső LCD 128×160 pixeles felbontású és 16 bites színmélységű (65 ezer színárnyalat), a kisméretű külső display pontos specifikációi azonban egyelőre még ismeretlenek. A Sony Ericssonnál újdonság, hogy a bejövő hívásokat immár nem csak csengőhang és hívókép, hanem akár egy kis videóanyag is képes jelezni. A telefonkönyv ezenkívül Presence (jelenlét) funkciót is kapott, amit az IM, vagyis az azonnali üzenetküldési szolgáltatás használ. A Sony Ericsson eredetileg azt tervezte, hogy a Zoe lesz az első 3D SMS kompatibilis készülék, azonban végül is ez a fejlesztés még nem került bele ebbe a modellbe. A Sony Ericsson Zoe GPRS és EDGE kompatibilis, ismeri a CB rádió jellegű Push To Talk technológiát, digitális fényképezőgépe pedig VGA felbontású. Végül, de nem utolsó sorban szót érdemel még a cserélhető előlap, a negyvenszólamú polifonikus hangzás, a háromdimenziós grafikus megjelenítés, a különleges hurokantenna, valamint a billentyűzet személyre szabható háttérvilágítása.


Az Ellen kódnevű újdonság kialakítását tekintve az S700-as modellre hasonlít, vagyis a kijelzőt tartalmazó felső rész elforgatható. A fiatalok vélhetően örömmel fogadják majd a könnyen cserélhető elő- és hátlapokat, a fejlett zenelejátszási szolgáltatásokat, valamint a háromdimenziós grafikával megáldott játékokat. A telefonba 32 MB belső memória került, de a memóriabővítési lehetőségről sajnos le kell mondanunk, azt ugyanis a Sony Ericsson kihagyta a készülékből, mondván, hogy nem kíván házon belüli konkurenciát állítani a nemrégiben debütált K750-es modellnek. Az Ellen egyébiránt teljes körű MP3 kompatibilitással bír, két hangszóró van rajta, és negyvenszólamú polifonikus hangzású. Az 1,8 colos képátlójú TFT folyadékkristályos kijelző 176×220 pixeles felbontású és több mint 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A készülék kapcsán szólnunk kell továbbá a GPRS és EDGE támogatásról, az 1,3 megapixeles felbontású digitális fényképezőgépről, a Bluetooth kontrollerről, a Push To Talk technológiáról, valamint a 300 dollár körüli bevezető árról.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek