Connect with us

Hirdetés

technokrata

ASVA vélemény a Star Wars III-at leállító amerikai akcióról

Kütyük

ASVA vélemény a Star Wars III-at leállító amerikai akcióról

A világ egyik legnagyobb BitTorrent honlapját, az Elite Torrents–t állították le az USA-ban a múlt héten. A D-Elite névre keresztelt akciót az FBI szakembereinek segítségével hajtották végre.

Az Elite Torrents egyike az első peer-to-peer hálózatoknak, amelyeken a Star Wars III. rész – A sith-ek bosszúja című film a hivatalos bemutató előtt illegálisan letölthető volt. Az Elite Torrents-en naponta 8,5 millió bejelentkezés történt, és az oldalt egy nap több mint 100 ezer felhasználó látogatta. A honlapra csatlakozók a Star Wars-on kívül több ezer egyéb film között válogathattak, így például a Mennyei királyság, a Viaszbabák háza, Monster-in-Law, vagy a The Hitchhinker´s Guide to the Galaxy közül. A mozifilmek mellett az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában most bemutatásra kerülő Desperate Housewifes című tévésorozat összes része is elérhető volt illegálisan.

A D-Elite akciót az ICE (U.S. Immigration and Customs Enforcement – az USA bevándorlási és vámügyi szerve) és az FBI (Federal Bureau of Investigation) által alkotott, a high-tech bűnözés visszaszorításáért harcoló CHIP (Computer Hacking and Intellectual Property unit Számítógépes Hacker és Szellemi Tulajdont Védelmező egység) hajtotta végre.

Az MPAA (Motion Pictures Assotiation of America), az ASVA amerikai társszervezete az elmúlt időszakban több illegális fájlcserélő rendszer ellen irányuló akciót segített, és indított jogi eljárást ilyen oldalak ellen. A LokiTorrent elnevezésű oldalt idén állították le, és ezzel megakadályozták, hogy továbbra is illegálisan terjesszenek rajta filmeket. Május elején az MPAA hat, elsősorban tévéműsorok illegális letöltésére használt oldal ellen indított jogi eljárást. Ezek közül négyet már leállítottak, így például a http://www.shuntv.net és a http://www.btfenet.net oldalakat.

Kálmán András, az ASVA igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta: „Az Elite Torrents-hez hasonló oldalak leállítása fontos része a filmek illegális terjesztése elleni küzdelemnek. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a fájlcserélő rendszerek nem csak Amerikában jelentenek problémát. A magyar filmipar is szenved az ilyen oldalak kártékony hatásától. Ezért az ASVA Magyarországon a törvények adta kereteken belül továbbra is elszántan küzd a fájlcserélő rendszerek ellen.”

Az amerikai esetekhez hasonló ügy már Magyarországon is történt. Idén márciusban rendőrségi akciók következtében leállt Magyarország legnagyobb fájlcserélő hálózata, a Mátrix. A rendőrségi eljárás során lefoglaltak egy szervergépet, amely 30 darab merevlemezt tartalmazott, együttes kapacitásuk elérte a 4,4 terabyte-ot. Az elkövető személy számítógépén pedig további 1,2 terabyte mennyiségű adatot, elsősorban szerzői jogvédelem alatt álló filmeket találtak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés