Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lezárul az Extreme Digital digitális fotópályázata

Kütyük

Lezárul az Extreme Digital digitális fotópályázata

Egy hónappal meghirdetése után sikeresen zárul az Extreme Digital “Van képed hozzá?” elnevezésű digitális fotópályázata.

A kezdeményezés mind a szakma, mind a közönség körében sikert aratott: eddig több mint kétezer pályázati anyag érkezett a pályázat honlapján kialakított tárhelyre, a pályázati postafiókba, illetve a Mammut üzletközpontban található fotóáruházba.

A pályázat lezárását követően a jövő hét folyamán prominens zsűritagok értékelik a leadott pályaműveket: részt vesz a zsűrizésben Szamódy Zsolt (a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, fotós), Görög Zita (műsorvezető), Martin Szipal (nemzetközileg elismert fotós), Tyukodi László (fotós) és Peszeky Dávid (a www.szinhaz.hu fotósa), valamint Fényes Lóránd, az Extreme Digital kereskedelmi igazgatója.

A zsűri által kiemelt műveket a 2005. június 12-én megrendezendő ünnepélyes eredményhirdetés után a nagyközönség is megtekintheti a Mammut I. üzletközpont 2. emeletén található Extreme Digital szakáruházban. A legjobbaknak ítélt pályaművek között értékes díjakat osztanak ki: a több mint kétmillió forint összértékben összeállított ajándékcsomagok, profi fotós szettek és kiegészítők hozzásegítik a tehetségeket képességük további tökéletesítéséhez.

A HP, mint a digitális képalkotás szakértője, támogatóként csatlakozik az eseményhez: a legjobb képek a HP eszközeivel kerülnek kinyomtatásra, majd kiállításra.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés