Connect with us

Hirdetés

technokrata

Közérdekű információkat az Internetre

Kütyük

Közérdekű információkat az Internetre

Tervek szerint 2006. január 1-jétől a főbb közigazgatási szerveknek az Interneten kötelező lesz közzétenniük bizonyos közinformációkat. Így az állampolgárok még a parlamenti elfogadása előtt megismerhetnék és megvitathatnák a jogszabálytervezeteket.

Kovács Kálmán és Bozóki András miniszterek mellett minden eddiginél több külföldi előadóval és több mint 800 résztvevővel zajlik a tizedik jubileumát ünneplő „A közszolgálatiság újrafogalmazása a digitális forradalom küszöbén” című Média Hungary konferencia Tihanyban. Kovács szerint a Guttenberg Galaxis után immár végérvényesen a Neumann Galaxisba léptünk, ahol az Internet közvetlen lehetőséget ad az információ szabad áramlására és a sajtószabadság az eddigi legmagasabb színvonalon nyilvánul meg. Az informatikai miniszter azt is elmondta, hogy a Parlament előtt van az a törvényjavaslat, mely szerint 2006. január 1-jétől a főbb közigazgatási szerveknek, megyei önkormányzatoknak, illetve a 10 ezer főt meghaladó lélekszámú városoknak az interneten kötelező lesz közzétenniük bizonyos közinformációkat, valamint az állampolgároknak az interneten keresztül lehetőségük lesz megismerni és megvitatni a jogszabálytervezetek szövegét még a parlamenti elfogadása előtt.

Bozóki András kulturális miniszter előadása arra fókuszált, hogy a nézői interaktivitás hatására, majd később a digitális műsorszórás kapcsán aktív részesei, teremtői lehetünk a kultúrának. A kormány feladata a digitalizáció kapcsán kettős: elő kell segítenie az állampolgári hozzáférést, másrészt támogatnia kell a minőségi, közszolgálati tartalom létrejöttét, folyamatos működését, egyenlő esélyeket kell teremtenie a tudáshoz.

Az egyik legnagyobb lendületű előadás a Sydney-i AFTRS Egyetem professzora, Mark Pesce nevéhez fűződik, aki arról beszélt, hogy a média az úgy nevezett „swarming”, vagyis információ-rajzás miatt teljesen átalakul, tehát a professzionális műsorszerkesztők mellé felzárkóznak majd az amatőr filmek készítői. A blogok saját szubjektív megnyilvánulások, amelyek sajátos kisközösségeket alakítanak ki. A professzionális film és műsorkészítők jó minőségű, de néha érdektelen műsorainak fel kell venniük a versenyt az amatőr gyártású, de egy közösség számára releváns üzenetekkel. Erre nyújtanak megoldást az élő közvetítések, illetve a tematikus csatornák.

Mark Pesce beszélt továbbá a Wikipedia nevű internetes enciklopédia kialakulásáról és robbanásszerű növekedéséről. A Wikipedia az enciklopédia és a hawaii nyelven gyorsat jelentő wiki összetételéből keletkezett, 2002-ben még csak 20000 szócikket számlált, idén már jóval túllépte a százezres nagyságrendet is, naponta 2000-3000 új szócikk készül. Felmerül azonban a tartalom korrektségének kérdése az Enciklopédia Britannicához és egyéb klasszikus forrásokhoz viszonyítva.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés