Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb akadályba ütköztek a file-csere ellenes jogvédők

Kütyük

Újabb akadályba ütköztek a file-csere ellenes jogvédők

A kanadai Internet-szolgáltatók nem (sem) engednek.

Észak-Amerika két országa közül a juharszirup hazájában már évek óta lazább a szerzői jogok védelme. Kanadában ugyanis egyáltalán nem büntetendő az, aki jogvédett tartalmakat tölt le az Internetről, saját használatra. Habár a feltöltés itt is illegálisnak minősül, ez mégis jóval liberálisabb hozzáállás, mint ami az ország déli szomszédjában, az Egyesült Államokban vár az internetezőkre.

Természetesen a Kanadai Hanglemezkiadók Szövetsége (CRIA), hasonlóan USA-beli társszervezetéhez, az RIAA-hez, igyekszik mindent megtenni, hogy megváltoztassa ezt az állapotot. Perek sokaságát kezdeményezte már, a legutóbb pedig arra akarta kötelezni az Internet-szolgáltatókat, hogy fedjék fel, az általuk megszerzett IP-címekhez melyik ügyfelük tartozik. A szervezet ugyanis úgy véli, hogy az általuk feljegyzett IP-címekről jogsértő dalletöltéseket kezdeményeztek egyes kanadaiak. Az IPS-k azonban nemet mondtak.

A bíróság első fokon úgy ítélkezett az ügyben, hogy az Internet-szolgáltatók nem kötelesek felfedni előfizetőik kilétét. A CRIA nem hagyta ennyiben a dolgot, és továbbvitte az ügyet, ám a szövetségi bíróságon helybenhagyták a korábbi döntést. A 27 oldalas véleményben a bíróság arra hivatkozott, hogy habár a technológia nem akadályozhatja a szellemi jogok védelmét, de az állampolgárok életébe előzetes figyelmeztetés nélkül való betörés nem indokolt. Legalábbis az ügynek ebben a korai szakaszában nem.

Mindez egyébként még 2004-ben indult, amikor öt kanadai Internet-szolgáltatót (Bell/Sympatico, Rogers Communications, Shaw Communications, TELUS, Videotron) akart arra kötelezni a CRIA, hogy kollaboráljanak velük. A bíróságon elutasították a követelést, amit aztán a szervezet megfellebbezett; ennek a meghallgatása volt idén áprilisban.

Hasonló ellenállásról számoltunk be nemrég a holland Internet-szolgáltatók esetében is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés