Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Google öt éven belül eltűnik

Kütyük

A Google öt éven belül eltűnik

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója szerint az online kereséssel foglalkozó cég öt éven belül eltűnik a piacról.

Egy, a Stanford Business Schoolon tartott előadásában fejtette ki Ballmer a véleményét. A Microsoft vezérigazgatója elmondta, hogy már jelenleg is 1 milliárd számítógép működik a Földön, s ez 2008-ra meg fog duplázódni. Ballmer úgy vélekedett, a három év múlva általánosan elterjedt rendszerek jócskán különbözni fognak a mostaniakhoz képest. Ezt többek közt az fogja indokolni, hogy az információtengerben még hatékonyabb keresőeszközökre lesz szükség.

Az igazgató szerint az online keresőmotorok jelentik a jövő technológiájának kulcspontjait. A téren piacvezetőnek számító Google-nak azonban a sorsa, hogy kevesebb mint öt éven belül eltűnik. Mi más is léphetne a helyébe, mint az MSN Search, derült ki Ballmer beszédéből, aki elmondta, hogy a szolgáltatás teljesítménye komoly növekedés előtt áll, valamint azt is, hogy az online keresés lehetősége bele lesz integrálva a Microsoft következő generációs operációs rendszerébe, a Longhornba.

A redmondi szoftverfejlesztő vezérigazgatójának ezen kijelentése kísértetiesen hasonlít a vállalat alapítójának egyik korábbi nyilatkozatára. Bill Gates korábban ugyanis „megjósolta” az Apple Ipodjának a halálát, még mielőtt a zenelejátszó eszköz elterjedhetett volna. Amint az ismert, Steve Jobs cégének ezen terméke lett a vállalat legsikeresebb fejlesztése, szinte hihetetlen mértékben megemelte az Apple nyereségét, és világszerte az élre tört, ami az eladott hordozható, digitális zenelejátszó eszközöket illeti.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés