Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mennyibe „kerül” az e-mail?

Kütyük

Mennyibe „kerül” az e-mail?

Egyes felmérések szerint az ingyenesnek tűnő e-mailezés komoly költségekkel is járhat, ha nem fordítanak kellő figyelmet rá.

E-mail failure vagy e-failure néven emlegetik az angol terminológiában azt az esetet, amikor az elektronikus levelezés használhatatlanná válik. Ez a brit Ciphertrust cég szerint éves szinten 1 milliárd fontos veszteséget okoz az egyesült királyságbeli vállalatok számára – minderre egy olyan kutatás során derült fény, amelyet a 200 alkalmazottnál többet foglalkoztató cégek IT és marketingigazgatóinak kikérdezésével végeztek.

Az eredmények szerint az e-mailezés az üzleti szférában ma már a második leggyakoribb kommunikációs eszköz, s csak a telefonálás tudja megelőzni. A szervezetek és ügyfeleik közötti elektronikus levelezésen alapuló kapcsolattartás átlagosan évente négyszer bénul meg egy cég esetében, azaz ennyiszer következik be e-failure. Egy-egy alkalommal akár több mint fél napra is elérhetetlenné válik az e-mailes kommunikáció.

A marketingigazgatók beszámolója szerint egy új ügyfél maximum kétszer próbálkozik elektronikus üzenetben felvenni a kapcsolatot egy vállalattal; amennyiben nem jár sikerrel, vagy felhagy a szolgáltatás kipróbálásával, vagy a konkurenciához fordul. A céghez lojális felhasználók is csak maximum három e-mailt küldenek el, ha azok közül egyre sem érkezik válasz, nagy a veszély az internetező ügyfél elvesztésére. Mindez évente átlagosan 68 ezer fontjába kerül a brit vállalatoknak, ami éves szinten körülbelül 1 milliárd fontos kiesést jelent.

Mivel az elektronikus levélen keresztüli kommunikáció jelentősége folyamatosan emelkedik, a fenti értékek csak nőhetnek, ha a cégek nem fordítanak elég figyelmet az ilyen esetek minimalizálására. David Stanley, a Ciphertrust egyik elemzője szerint a vállalatvezetés többnyire tisztában van a helyzet komolyságával, amit az is jelez, hogy a megkérdezett IT igazgatók 70 százaléka nyilatkozott úgy: növelni fogják az e-mailbiztonságra fordított összegeket.

Talán nem meglepő, hogy az e-failure-t előidéző jelenségek közül a vírustámadások állnak az első helyen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés