Connect with us

Hirdetés

technokrata

Internetezés miatt felrobbant lakás

Kütyük

Internetezés miatt felrobbant lakás

Egy német internetező alapos pusztítást végzett otthonában webezési szándéka miatt.

Az Ananova nemrég számolt be arról, hogy egy német férfi miként robbantotta fel saját lakását óvatlansága miatt. A 36 éves Walter Müller rovarproblémákkal küszködött, így elhatározta, hogy kiirtja az ízeltlábúakat szobáiból. Terve kivitelezéséhez a Schleswig-Holstein tartományban élő férfi alaposan bevásárolt ipari hatóerejű csótányirtó spray-ből, majd magára zárta az ablakokat, ajtókat, és alaposan telefújta a lakását.

Időközben aztán elunta a dolgot, és úgy döntött, leül internetezni. Ezt azonban nem kellett volna tennie, mert ahogy bekapcsolta a számítógépet, egy szikra miatt hatalmas detonáció következett be. A robbanás a beszámolók szerint még 100 méterrel távolabbra is elrepített egy-egy ablakszilánkot – természetesen az összes ablak egy pillanat alatt távozott a foglalatából (darabokban). Szerencsére igazán komoly kár nem keletkezett egyik lakásban sem, habár a szomszédok ingatlanjai szintén nem maradtak éppen Müller akciójának következtében.

Arról nem esett szó, hogy konkrétan milyen rovaroktól is akart megszabadulni a férfi.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés