Connect with us

technokrata

A szél is feltöltheti a lemerült mobil akksit

Kütyük

A szél is feltöltheti a lemerült mobil akksit

Indiában egy olyan újgenerációs töltőkészüléket fejlesztenek, melynek segítségével konnektor mentes helyeken is, tehát lényegében bárhol és bármikor feltölthető a mobiltelefonok lemerült akkumulátora.


Az IIT (Indian Institue of Technology) munkatársai szerint érdemes a szélenergiát aktivizálni: a cél nem más, mint egy parányi, akár zsebben is hordható, ennek ellenére kellő hatékonyaságú légturbina előállítása.

Lalit Kumar, az intézet egyik vezetője szerint komoly mérnöki kihívást jelent, hogy az újgenerációs mobiltelefon akkumulátortöltő kis méretű, de egyben kellő teljesítményű is legyen, és már kisebb szellők is meg tudják hajtani. Kumar szerint a töltőt nem csak telefonok, hanem akár kéziszámítógépek, vagy rádiók töltésére is fel lehet majd használni.

˝Az általunk fejlesztett újfajta töltőkészülék páratlan szabadságot ad a felhasználóknak, hiszen segítségével bárhol és bármikor feltölthetők a különböző készülékek akkumulátorai. Autóban, buszon, vagy vonaton utazva nem kell mást tenni, mint kitenni a kis turbinát a menetszélbe, és az azonnal tölteni kezdi a lemerült telepeket˝ – nyilatkozta a professzor, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy az új fejlesztés várhatóan mikor jelenik majd meg a kereskedelmi forgalomban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek