Connect with us

Hirdetés

technokrata

Óriási televíziós SMS csalásra derült fény

Kütyük

Óriási televíziós SMS csalásra derült fény

Az MTV holland zenecsatornájánál nagyszabású SMS csalást hajtottak végre.

Jan de Wit, a holland parlament alsó házának szocialista képviselője panasszal fordult a hatóságokhoz, mondván, hogy az MTV Networks érdekeltségi körébe tartozó TMF zenei televíziós csatorna egyik, múlt hónapban megrendezett díjátadó rendezvénye kapcsán csalás alapos gyanúja merült fel.

Történt, hogy a rendezvény televíziós közvetítésének elején a csatorna munkatársai arra kérték a nézőket, hogy 70 euró centbe kerülő mobiltelefonos SMS-ek révén válasszák ki azt az előadót, akit ők az évtized művészének tartanak. A csalás vádja azért érte a TMF-et, mert már a szavazás megkezdése előtt el volt döntve, hogy egy bizonyos Marco Borsato nevezetű holland énekes fogja kapni a rangos elismerést. A nyertes személyét egyébként a televízió már előre ismertette a sajtóval, azzal a feltétellel, hogy azt a műsor végéig nem szabad nyilvánosságra hozni.

Az egyik holland hírügynökség, az ANP véletlenül már az adás kezdetekor elárulta, hogy ki nyeri majd a díjat, ettől függetlenül a televízióadásban továbbra is arra kérték a nézőket, hogy szavazzanak. A panaszt tevő képviselő szerint rendkívül szomorú, hogy a TMF több tíz ezer eurót csalt ki a nézőktől, akik egyébként túlnyomó részt fiatalkorúak. A televízió szóvivője azzal védekezett, hogy csak néhány ezer SMS érkezett az adás alatt, és szerinte a sajtó túlságosan felfújja az ügyet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés