Connect with us

Hirdetés

technokrata

Életet mentett a kamerás mobil: halálos mérgű pók volt a fotóalany

Kütyük

Életet mentett a kamerás mobil: halálos mérgű pók volt a fotóalany

Egy pókcsípést szenvedett fiatalember életét az mentette meg, hogy lefényképezte halálos mérgű támadóját.


A huszonhárom esztendős Matthew Stevens nem sokkal a pókcsípés után összeesett és szerencsére gyorsan kórházba került. Ott az orvosok MMS-ben elküldték a telefonján tárolt pók fényképet a Bristoli Állatkert szakértőinek, akik azonnal megállapították, hogy pontosan milyen fajtájú állatról van szó, így a doktorok már be tudták adni a betegnek a megfelelő ellenszérumot.

A brit fiatalember munkahelyén, egy kocsmában épp a fagyasztógépet tisztította, amikor egy vélhetően egy banán szállítmányból előbukkanó mérgespók megcsípte. ˝Akkora volt, mint a tenyerem és kétszer is megcsípett, végül aztán a hűtőben landolt és ez egy kicsit lenyugtatta˝ – mondta a történtek után az áldozat, aki elmondta, hogy csak érdekességképp fotózta le a pókot, ám később kiderült, hogy ezek életmentő fotók voltak. A szakértők megállapították, hogy egy brazil vándorpók volt a tettes, mely a világ egyik legerősebb mérgű pókja.

˝Azt hittem nem fogom túlélni. Olyan szorítást éreztem a mellkasomon, hogy alig kaptam levegőt. A vérnyomásom az egekben volt és a szívem úgy vert, hogy majd´ kiesett˝ – tette hozzá Stevens. Arról sajnos nem szól a fáma, hogy pontosan milyen mobiltelefonnal készültek az életmentő fényképek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés