Connect with us

technokrata

Visual Radio: a mobiltelefonokon láthatóvá válnak a rádiós műsorok

Kütyük

Visual Radio: a mobiltelefonokon láthatóvá válnak a rádiós műsorok

Hamarosan beindul Németország első Visual Radio szolgáltatása, melynek köszönhetően immár nem csak hallgatni, hanem lényegében látni is lehet a különböző rádióadásokat.


Az országban elsőként a Hit Radio FFH indít ilyen jellegű szolgáltatást: az első német Visual Radio számára a Nokia mellett a Hewlett-Packard is komoly technológiai segítséget nyújt.

A többek közt a Nokia 6230i és 7710-es okostelefonokon elérhető Visual Radio rendkívül gazdag interaktív információs csatornája révén jelentősen emeli az FM rádiózás élményét. A rádióhallgatók például adatokat tudhatnak meg az éppen játszott számról és annak előadójáról, vagy vetélkedőkön vehetnek részt.

A világ első Visual Radio rendszerét néhány héttel ezelőtt helyezték üzembe Helsinkiben, de emellett a brit Virgin Radio és a thaiföldi Capital Radio is komoly vizuális rádió tervekkel rendelkezik. A Nokia vezetői egyébként nemrégiben azt nyilatkozták, hogy az új Nokia mobiltelefonoknak már több mint a felében helyet fog kapni a sztereó FM rádióvevő és 2006 végéig még legalább tizenhat Visual Radio képes készülék jelenik majd meg a piacon.

A Hit Radio FFH várhatóan valamikor idén nyáron induló Visual Radio szolgáltatása nem lesz ingyenes: a 9 eurós havidíj mellett még a mobiltelefon által generált GPRS adatforgalmat is fizetni kell.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek