Connect with us

Ultra-könnyű mini kagylómobil újdonság

Kütyük

Ultra-könnyű mini kagylómobil újdonság

A Pantech PG3210 típusjelzésű új mobiltelefonjának legfontosabb jellemzője a pillekönnyűség, illetve a parányi méret.


A feltörekvő, dél-koreai székhelyű vállalat újdonsága mindössze 70 grammot nyom a mérlegen, tehát például több mint 25 grammal könnyebb a Motorola féle ultra-vékony V3 RAZR-nél. Ehhez a csekély tömeghez ráadásul igen csak kis méretek tartoznak: a széthajtható kialakítású készülék alaphelyzetben mindössze 70 milliméter hosszú, 43 milliméter széles és 18 milliméter hosszú. A Pantech munkatársai a hivatalos bejelentés kapcsán elmondták, hogy a PG3210-est elsősorban a designra érzékeny vásárlóknak szánják, mindenesetre ennek fényében érthetetlen, hogy a telefonra miért került méretes külső antenna.

Belül egy 1,5 colos képátlóval rendelkező, TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző teljesít szolgálatot, mely nem kevesebb mint 262 ezer színárnyalatot képes a szemünk elé tárni, csakúgy, mint a kiegésztő külső LCD. A kijelzők, illetve a vakus beépített digitális fényképezőgép felbontása sajnos egyelőre ismeretlen.

A teljes körű SMS, EMS és MMS kompatibilitás szinte már magától értetődik, csakúgy, mint a 2.0-s verziószámot viselő WAP böngésző, illetve a Java támogatás. A Pantech PG3210 érdekessége a hatvannégy szólamú polifonia, illetve a fejlett MP3 lejátszó alkalmazás. A készülék várható árát egyelőre homály fedi.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda