Connect with us

Hirdetés

technokrata

Immár hivatalos: érkezőben a Samsung ultra-vékony mobiltelefonja!

Kütyük

Immár hivatalos: érkezőben a Samsung ultra-vékony mobiltelefonja!

A Samsung munkatársai elismerték, hogy hamarosan forgalomba fog kerülni egy olyan, új Samsung mobiltelefon, mely nagymértékben hasonlít az ultra-vékony Motorola V3 RAZR-re.


A dél-koreai székhelyű vállalat képviselői megerősítették, hogy a készülék Samsung SCH-V740 típusjelzéssel fog debütálni, azonban visszautasították azon vádakat, mely szerint a Samsung egy az egyben lemásolta volna a Motorola féle V3-as modellt.

A Samsung mindezt azzal bizonyítja, hogy már évekkel ezelőtt bemutatott egy a V3-nál is jóval vékonyabb, mindössze 8 milliméter vastag mobiltelefont. A Motorola szerint a Samsung SCH-V740 a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen sikeres a Motorola V3 formaterve, azt pedig majd a vásárlóknak kell eldönteniük, hogy a Samsung másolt-e, avagy sem.

A széthajtható kialakítással rendelkező Samsung SCH-V740 elölről nézve annyiban különbözik a V3-tól, hogy a felhajtható előlap teljesen leér a készülék alsó éléig, illetve, hogy kívül három darab dedikált zenelejátszó gomb kapott rajta helyet. Ugyancsak lényeges különbség, hogy a telefon bal oldalán egy memóriabővítőhelyet találunk, ami ugyebár nem volt a Motorola sikermodelljén, illetve, hogy a felső részen elhelyezett digitális fényképezőgép optikája 180 fokban forgatható.

A Samsung SCH-V740 további specifikációi (méretek, ár, megjelenési időpont) egyelőre sajnos ismeretlenek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés