Connect with us

Sony Ericsson: egyre több eladott mobil készülék – érkezőben az újdonságok

Kütyük

Sony Ericsson: egyre több eladott mobil készülék – érkezőben az újdonságok

A Sony Ericsson az idei esztendő első negyedévében több mobiltelefont tudott eladni, mint egy évvel korábban.


A japán-svéd gyártó munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy a vállalat 2005 első három hónapjában mintegy 9,4 millió mobil készüléket hozott fogalomba, ami jelentősen nagyobb mennyiség, mint a 2004 első negyedévében eladott 8,8 millió darab telefon, igaz szekvenciálisan jelentős visszaesést jelent. 2004 utolsó negyedévében a Sony Ericsson 12,6 millió mobilt adott el, ami persze nem meglepő, hiszen a karácsonyi időszakban általában alaposan fel szokott pezsdülni a piaci élet.

2005 eleje igen csak mozgalmas volt a Sony Ericsson számára, hiszen ebben az időszakban debütált többek közt a vállalat két legújabb harmadik generációs mobiltelefonja, a 2 megapixeles felbontású, autofókuszos K750i, valamint egy Walkman branddel felvértezett vadonatúj zenelejátszós mobiltelefon. A cég ebben a negyedévben kezdte meg a T290 és K300 típusjelzésű alsó kategóriás modellek szállítását, az S710 Egyesült Államokbeli forgalmazását, valamint az A1404S és a Premini-II Japánban történő árusítását.

A Sony Ericsson az elmúlt negyedévben mintegy 1.289 millió eurós forgalmat bonyolított le, szemben a 2004 első negyedévében regisztrált 1.338 millió eurós forgalommal. A vállalat ugyanezen időszakban 32 millió eurós nyereséget jegyezhetett fel.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda