Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gyönyörű kijelzős, játékcentrikus mobiltelefon újdonság

Kütyük

Gyönyörű kijelzős, játékcentrikus mobiltelefon újdonság

Mostanság szinte már nem telik el hét a nélkül, hogy valamely gyártó ne jelentene be egy új játékmobilt: ezúttal az SK Teletech rukkolt elő egy leginkább a Nokia N-Gage-hez hasonlítható készülékkel.

A dél-koreai székhelyű vállalat IM-8300 névre keresztelt vadonatúj mobiltelefonját alaphelyzetben függőlegesen kell tartani, játékok közben pedig vízszintesen, ennek megfelelően a kijelző mindkét oldalán találunk különböző kezelőszerveket. Az LCD alatt egy ötállású navigációs és öt hagyományos, felette pedig két játékirányító gomb került elhelyezésre.


Az IM-8300 kijelző technológia tekintetében mindenképpen ráver az N-Gage-re, hiszen a 240×320 pixeles felbontású panel nem kevesebb mint 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. Ugyanez a gyönyörű kijelző teljesít egyébként szolgálatot a korábban megjelent Sony Ericsson S700i-ben, illetve a Mitsubishi féle M430i-ben. A karakterek és számok bevitelére szolgáló billentyűk a kijelzőt tartalmazó felső rész elcsúsztatásával varázsolható elő.

A telefonból természetesen a digitális fényképezőgép modul sem hiányzik, mely ez esetben maximum 2 megapixeles felbontásban képes fotózni. A segítségével készített fotók, illetve videóanyagok a 80 MB-os belső memóriában, illetve a bővítőhelybe tett mini TransFlash memóriakártyákon tárolhatók el. A gyártó munkatársai elmondták, hogy a fejlett MP3 lejátszó alkalmazás sztereó hangzást biztosít, a nagy teljesítményű grafikus processzor pedig kiváló minőségű háromdimenziós játékélményt nyújt a felhasználók számára. A telefonhoz gyárilag két játék jár, még pedig a népszerű ˝Moto GP II˝, illetve a ˝The Punisher˝.

Az SK Teletech IM-8300 várható ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés