Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hogyan népesítette be az emberiség a Földet?

Kütyük

Hogyan népesítette be az emberiség a Földet?

A National Geographic Society és az IBM bejelentették minden idők legátfogóbb genetikai antropológiai kutatási kezdeményezését, a világ legnagyobb DNS gyűjteményének a létrehozását. A cél feltérképezni a Föld eredeti benépesítését.

Az úttörő jelentőségű, öt éves partnerséget jelentő Genográfiai Projekt során kifinomult laboratóriumi és számítógépes eszközökkel elemzik majd sok ezer ember DNS mintáit, akik között bennszülött népek és modern társadalmak tagjai egyaránt lesznek. Spencer Wells, Ph.D. a National Geographic helyszíni kutatója egy olyan, nemzetközi tudósokból és IBM kutatókból álló csapatot fog vezetni, melynek feladata genetikai minták gyűjtése, az eredmények elemzése és a mai emberiség genetikai gyökereinek a feltárása lesz. A Waitt Family Foundation finanszírozásával megvalósuló projekt során a tudósok világszerte 10 kutatóközpontot hoznak létre és több mint 100.000 DNS mintát fognak megvizsgálni. A projekt a várakozások szerint számos részletet feltár majd az ember globális vándorlásainak történetéről és új felismerésekhez fog vezetni arról, hogy az emberi fajt milyen kapcsolatok és különbségek alkotják.

„Úgy gondoljuk, ez lesz az antropológia ´Holdra szállása´ melynek során a genetika eszközeivel pótoljuk az emberiség történetéről szóló tudásunk hézagait.” mondta Spencer Wells projektvezető – „DNS molekuláink az emberiség közös történetét hordozzák. Az elkövetkező öt év során megfejtjük ezt a történetet, amely már csaknem elenyészett, mivel az emberek vándorlása és a népcsoportok keveredése eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött.”

Bárki részt vehet a Genográfiai Projektben azzal, hogy megveszi a készletet és engedélyezi, hogy az adatai bekerüljenek az adatbázisba. Aki belép a nationalgeographic.com webhelyre, lehetőséget kap arra, hogy megismerje őseinek vándorlási útvonalait és a globális kutatási eredményeket is. Az így létrejövő adatbázis az eddigi legnagyobb humán genetikai információ gyűjteményt fogja tartalmazni, és páratlan kutatási forrása lesz a genetika, a történettudomány és az antropológia művelőinek.

Az IBM Statisztikai Biológiai Központjából, a világ egyik legfejlettebb élettudományi kutató létesítményéből olyan tudósok vesznek részt a projektben, akik fejlett elemzési technológiák és adatrendezési módszerek segítségével vizsgálják majd a begyűjtött mintákat, és feltárják az adatsorokban rejlő szabályszerűségeket és kapcsolatokat. Az IBM nyújtja azt az alapvető számítástechnikai tudást és infrastruktúrát is, amellyel kezelni lehet majd a Genográfiai Projekt által elemzésre begyűjtött sok százezer minta genotípus kódjait.

A Genográfiai Projekt három fő alkotóelemből áll.

Helyszíni kutatás – a DNS minták begyűjtése és a bennszülött népcsoportok körében folytatott helyszíni munka a projekt központi eleme. Azok a vérminták, amelyek több száz generáció óta helyben lakó vagy csak keveset vándorolt bennszülött népcsoportok tagjaitól származnak, olyan lényeges genetikai markereket tartalmaznak, amelyek megbízható módon jelzik az ősi vándorlási útvonalakat. Wells és neves nemzetközi intézetek által delegált tudós társai együttesen fogják vezetni a helyszíni és laboratóriumi kutatásokat. A tesztelés során egy nemzetközi tanácsadó testület fogja felügyeli a bennszülött népcsoportok kiválasztását és a szigorú mintavételi és kutatási protokollok betartását.

A nagyközönségnek szóló részvételi és ismertségi kampány – Bárki részt vehet a projektben azzal, hogy megvásárolja a Részvételi Csomagot (melynek ára 99,95 dollár, plusz szállítási és kezelési költség) és beküldi a szájüregéből vett kenetet, amivel egyrészt nyomon követheti, miként halad a projekt munkája, másrészt saját őseinek vándorlásairól is képet kap. A résztvevők adatainak védelme érdekében ezeket a személyes eredményeket biztonságosan és névtelenül tárolják. A National Geographic és az IBM rendszeresen tájékoztatni fogja az érdeklődőket és a tudományos közösséget a projekt eredményeiről, saját webhelyén és világszerte a National Geographic által fenntartott sok más médiában. Az “Ádám nyomában,” című televíziós program az Egyesült Államokban a National Geographic Channel Felfedező sorozatában lesz majd látható, a világ többi pedig a National Geographic Channelen.

Genográfiai Utód projekt – a Genográfiai Részvételi Csomagok eladásából származó bevételeket jövőbeni helyszíni kutatásokra fordítják és egy olyan utód projektre, amely a National Geographic kutatómunkájára épít a világ kultúráiról. Az utód projekt során oktatási és kulturális értékőrző projekteket fognak támogatni a résztvevő bennszülött csoportok körében.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés