Connect with us

technokrata

Elsősegélynyújtás mobiltelefon segítségével

Kütyük

Elsősegélynyújtás mobiltelefon segítségével

Amikor baleset éri egyik közelünkben lévő embertársunkat, gyakran nem igazán tudjuk, hogy hirtelen milyen módon segítsünk rajta – ebben mostantól már a mobiltelefon is segítséget nyújthat a számunkra.


A BiTOS szoftvercég és a Máltai Szeretetszolgálat által közösen kifejlesztett M-AID mobiltelefonos alkalmazás vészhelyzetben pillanatok alatt kisegít bennünket, vagyis megmondja, hogy a sérültet pontosan milyen módon részesítsük elsősegélyben.

A lényegében bármely Java kompatibilis mobil készüléken futtatható speciális szoftver kérdéseket tesz fel nekünk, majd pedig az azokra adott válaszokból megpróbálja felmérni a segítségre váró személy állapotát, illetve utasításokat ad az ellátással kapcsolatban. Ennek köszönhetően nem fordulhat elő, hogy a sérültnek a helytelen elsősegélynyújtás következtében még nagyobb problémát okozunk, amíg a mentők a helyszínre érnek.

˝Az elsősegélynyújtást nem csak szöveges információk, hanem részletes ábrák is segítik˝ – mondta Christian Wende, a 2003 augusztusában alapított BiTOS egyik vezetője. A M-AID alkalmazás ára egyébként 5 euró.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek