Connect with us

Csökken a BIX szerepe – közvetlen adatcsere a szolgáltatók között

Kütyük

Csökken a BIX szerepe – közvetlen adatcsere a szolgáltatók között

A UPC felé kiépített 1 Gbps direkt kapcsolata után a Matávval 10 Gbps-re bővíti az Interware direkt peering hálózatát.

Az elmúlt hónapokban az Interware megállapodott a UPC-vel, annak érdekében, hogy közvetlen adatkicserélő hálózat tudjon kialakulni a két internetszolgáltató között. Szintén az utóbbi időszakban született meg a megegyezés a Matáv valamint az Interware között a már korábban meglévő direkt peering kapcsolat 1 Gbps-ről 10 Gbps-re történő bővítéséről. Az Interware, mint a legnagyobb hazai hosting szolgáltató az internetezők felét naponta kiszolgálja. A közvetlen kapcsolat létesítéséből leginkább éppen a felhasználók profitálnának, hiszen a direkt összeköttetés jobb minőségű szolgáltatást, gyorsabb internetezést tesz lehetővé.

Az Interware ennek érdekében már korábban lépéseket tett, illetve pozitívan reagált az access szolgáltatók részéről érkezett megkeresésekre: 2003. novemberében született a megállapodás a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) és az Interware között, melynek értelmében az egyetemi hálóval (HBONE) az egymás felé irányuló forgalmat közvetlenül (a BIX kikerülésével, direkt peering alkalmazásával) cserélik ki egy 1 Gbps sebességű vonalon. A NIIF a teljes magyarországi kutatási, felsőoktatási és közgyűjteményi közösség számára biztosít integrált országos számítógép-hálózati infrastruktúrát. Az együttműködésnek köszönhetően, tehát a hazai egyetemek, főiskolák internetezői már több mint egy éve gyorsabb, jobb minőségű szolgáltatást élvezhetnek. Az Interware-nél elhelyezett szerverekről történő adatletöltésben az egyetemi háló és a UPC felhasználói – holtversenyben – a második helyen vannak, őket előzi meg az Axelero előfizetői tábora.

A UPC-vel 2005. januárjában kötött megállapodás értelmében ma már redundáns 1 Gbps sebességű vonalon cserél adatokat az Interware.

A Matávval történt egyeztetéseket követően márciusban 2 Gbps sávszélességen érhetik el az axelerós felhasználók az Interware-nél lévő szerverek tartalmát, de a hosszú távú stratégiai megállapodás tartalmazza 10 Gbps elérésére vonatkozó terveket, amire még ebben az évben sor kerül. „Ha a napi átlagos adatcserét nézzük, akkor a 2 Gbites sávszélesség jelenleg még elegendő, azonban a közelmúltban történt szélessávú (UPC-Chello, Matáv ADSL) sávszélesség-növekedés következtében egyre nagyobb adatkapcsolatra van szükség a tartalomszolgáltatókat kiszolgáló hosting szolgáltatók, valamint a felhasználók számára elérést biztosító ISP-k között.

Felmerül a kérdés, hogy mi lesz a BIX szerepe, ha a közvetlen adatcsere lesz jellemző az access szolgáltatók és az adatközpontok között. Az egyértelmű, hogy a BIX jelentősége csökkenő szerepet kap, hiszen ha a tartalom kiszolgálás (Data Centerek), valamint a jelentős hozzáférés szolgáltatók száma csökken, és a forgalom nagy része ezen szereplők között zajlik, mind műszakilag, mind pedig költséghatékonysági megfontolásokból is jobb megoldás a szolgáltatók közötti direkt peering kapcsolat kialakítása.

Ha arra gondolunk, hogy a három legnagyobb tartalom letöltő (Matáv-Axelero, UPC, HBONE) már közvetlenül cserél adatot a legnagyobb hazai tartalom kiszolgálóval az Interware-rel, aki az internetes tartalom felét tudhatja magáénak és a legtöbb hazai hosting szolgáltató tőle veszi igénybe Data Centereinek szolgáltatásait, és hozzávesszük a már létező további direkt peering kapcsolatokat, már ma is elmondható, hogy a BIX-en kívül jelentős forgalmak cserélnek gazdát.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda