Connect with us

technokrata

A magyar rendőrség újabb csapása az illegális file-cserélők ellen

Kütyük

A magyar rendőrség újabb csapása az illegális file-cserélők ellen

Egy újabb rendőrségi akció során a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai lefoglaltak egy szerzői jogsértő tartalmak internetes terjesztésére használt DC++ file-cserélő szervert (hubot), melynek üzemeltetője a működtetés mellett maga is szerzői jogilag védett filmeket és zenei hangfelvételeket tett hozzáférhetővé.

A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai múlt héten újabb illegális file-cserélő hálózatot füleltek le, melynek üzemeltetője maga is szerzői jogilag védett filmeket és zenei hangfelvételeket tett hozzáférhetővé. Az előzetes szakértői vizsgálat megállapította, hogy a számítógépen regisztrált adatok szerint a hub segítségével megosztott jogsértő tartalmak mennyisége – az aktuális forgalomtól függően – 1,5 és 7,5 terabyte között volt, amely 200-1000 darab DVD összkapacitásának felel meg. A letöltésre felkínált illegális tartalom nagysága minimálisan 30 gigabyte volt felhasználónként, de akadt olyan felhasználó is, aki ennek a mennyiségnek több mint a hússzorosát tette közzé alkalmanként.

A Magyarországon működő file-cserélő hubok üzemeltetői által meghatározott úgynevezett hub-szabályzatok általában minimális megosztási mennyiséghez kötik a rendszerhez való csatlakozást, amely minimális adatmennyiség teljesítése rendszerint csak nagy file-mérettel rendelkező, többnyire jogsértő tartalmak (filmek, zenei hangfelvételek, szoftverek) megosztása révén valósítható meg. A múlt heti miskolci akciók során a rendőrök lefoglalták egy magánszemély DC++ felhasználó számítógépét is, aki szintén jelentős mennyiségű szerzői jogi védelem alatt álló tartalmat osztott meg illegálisan, a file*cserélő rendszeren keresztül.

A számítógépek mellett a rendőrök számos kalóz CD-t és szerzői jogsértő tartalmat hordozó winchestert is lefoglaltak. A file-cserélő rendszerben olyan új magyar filmalkotásokat is közzétettek, amelyek DVD-n még meg sem jelentek. A rendőrségi eljárás során több felhasználóra vonatkozó adat merült fel, akik a DC++ rendszer további, még működő hubjaihoz csatlakoztak. A miskolci ügyben szerzői és kapcsolódó jogok megsértésének bűncselekménye miatt folyik eljárás az elkövetők ellen.

Amint arról mi is beszámoltunk, a közelmúlt rendőrségi akcióinak eredményeként legutóbb a Mátrix hub bénult meg. A DC++ egyike a legnagyobb peer-to-peer hálózatoknak, hubjait magyar és külföldi felhasználók egyaránt látogatják. A file-cserélő rendszereket a felhasználók jelentős része legtöbbször szerzői jogsértésre használja azzal, hogy számítógépeikről szerzői jogvédelem alatt álló műveket tesznek jogosulatlanul letölthetővé a többi felhasználó számára.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek