Connect with us

Hirdetés

technokrata

Másolásvédelmi adok-kapok indult a digitális dalokért

Kütyük

Másolásvédelmi adok-kapok indult a digitális dalokért

A múlt hét végén derült ki, hogy ki lehet kerülni az Apple által forgalmazott dalok másolásvédelmét, ezt a lehetőséget aztán a cég gyorsan meg is szüntette; de most újfent az internetezőknek áll a zászló (ki tudja, meddig).

Amint arról tegnap beszámoltunk, a DVD-k másolásvédelmét feltörő norvég John Lech Johansen és két társa egy olyan alkalmazást hozott létre, mely képes (volt) felcsatlakozni az Apple központi számítógépeihez, s az ott eltárolt dalokat le tudta tölteni mindenféle másolásvédelmi megkötés nélkül. Ha az internetezőnek már volt hozzáférése az iTunes áruházhoz, és ott egyszer megvásárolt egy dalt, akkor azt akárhányszor letölthette újra úgy, hogy abban nem volt benne a DRM, azaz a másolásvédelem. A PyMusique első változatát Windows-ra és Linuxra is kiadták a fejlesztők a múlt hét végén. Hétfőn azonban lépett az Apple, és ellehetetlenítette a program használatát. Mint kiderült, egy biztonsági rés kihasználásával érték el a többszörös dalletöltést lehetővé tevő szoftver működését a programozók; Steve Jobs cégének kóderei pedig ezt a hiányosságot szüntették meg.

Kérészéletűnek bizonyult azonban az iTunes zeneáruház védettsége, mert alig egy nappal azt követően, hogy az Apple befoltozta a biztonsági rést, a szoftverből megjelent egy továbbfejlesztett változat, ami ismét képes megcsapolni a zeneboltot. Online naplójában Jon Johansen arról számolt be, hogy az úgynevezett reverse engineering technikával, azaz a kód visszafejtésével meg tudta fejteni a legújabb iTunes kódolást. Mivel a Windows-os változat miatt megüthetik a bokájukat, ezért csak a linuxos verzió készült el – az Apple ugyanis hivatalosan nem támogatja a nyíltforrású operációs rendszert dalvásárló rendszerével (míg a Windows-t igen).

A programozók ki is jelentették, hogy nem a másolásvédelem megkerülése volt a céljuk, csupán az, hogy hozzáférhessenek a pingvines operációs rendszer alól is az iTunes katalógusához. Az Apple ugyanis csak saját iTunes szoftverén keresztül teszi elérhetővé a dalokat, melyekre a védelem is ezen program révén kerül rá. Ezt a fázist azonban a PyMusique kihagyja a letöltés során; így a megvásárolt dalokat akárhányszor át lehet másolni. Érdekesség, hogy annak idején ugyanezzel érvelt a norvég fiatalember, amikor megtörte a DVD-k másolásvédelmét: arra hivatkozott, hogy a boltban legálisan megvásárolt filmes korongjait szerette volna Linux alatt megnézni – amire korábban nem volt lehetősége, mert a tartalomvédelem nem tette lehetővé a pingvines OS alatt a lejátszást.

Habár az Apple eddig nem jelentett be jogi lépéseket a szoftvert készítők ellen, de a cég ügyvédjei szerint az alkalmazás átlépheti a legális felhasználás határait. „A munkám teljesen legális a hazámban. Természetesen jól tudom, hogy attól még beperelhető az ember, mert nem tesz illegális dolgokat.” – nyilatkozott DVD Jon egy e-mailes interjúban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés