Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megapixeles kamera került a Motorola RAZR V3 amerikai kiadásába

Kütyük

Megapixeles kamera került a Motorola RAZR V3 amerikai kiadásába

A Motorola a héten New-Orleans-ban megrendezett CTIA Wireless szakkiállítás keretein belül jelentette be a nálunk már jó ideje kapható RAZR V3 legújabb, CDMA kompatibilis változatát.


Az európai piacra szánt GSM verzió és a most debütált CDMA modell között nem csak a működési frekvencia tekintetében fedezhetők fel különbségek: míg az európai RAZR V3 beépített digitális fényképezőgépe csak VGA, vagyis 640×480 pixeles felbontású fotók készítésére alkalmas, addig a CDMA változat kamerája már 1,3 megapixeles képszenzorral büszkélkedhet.

További lényeges különbség, hogy az amerikai verzióban helyet fog kapni az úgynevezett A-GPS helymeghatározó technológia, igaz ez a piacon első körben megjelenő modellekben még nem lesz elérhető.

A 95 milliméter hosszú, 49 milliméter széles, 25 milliméter vastag és kereken 100 gramm tömegű újdonság érdekessége a fém borítás, mely egyrészt exkluzív megjelenést, másrészt pedig ellenállóságot biztosít a V3-nak. A belső kijelző 176×220 pixeles felbontású, valamint 65 ezer színárnyalatú. A mai elvárásoknak megfelelően már a külső LCD sem monokróm, hanem 4.096 színárnyalatú.

A készülék a gyári adatok szerint maximum 200 órás készenléti időt, illetve 3 órás beszélgetési időt biztosít használója számára. A Bluetooth kompatibilis telefonban 5,5 MB integrált memóriát találhatunk, ami alapvetően nem kevés, azonban sajnos semmilyen módon nem bővíthető. Az MP3 és huszonnégy szólamú polifonikus csengőhangokkal felvértezhető újdonság alaphelyzetben három játékot (Golf, Billiard, Stones) vonultat fel.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés