Connect with us

Hirdetés

technokrata

Villámgyors mobil szolgáltatások az Északi-sarkkörön is túl: a 3G megérkezett a Spitzbergákra

Kütyük

Villámgyors mobil szolgáltatások az Északi-sarkkörön is túl: a 3G megérkezett a Spitzbergákra

Míg hazánkban egyelőre még csak tesztelik, addig a mesze északon található Spitzbergákon már bárki által használható a harmadik generációs mobiltelefonos technológia.


A Pannon GSM tulajdonosa, a norvég Telenor bejelentette, hogy tartva magát korábbi ígéreteihez, a napokban UMTS rendszert helyezett üzembe az Északi Jeges tengeren található szigetcsoporton. A Telenor a svéd Ericsson által szállított mobiltelefonos infrastruktúrára építkezve indította be legújabb 3G szolgáltatását.

˝Egy évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy amint technikailag lehetségessé válik, a Spitzbergákon is elindítjuk a többek közt videotelefonos és mobil televíziós szolgáltatásokat lehetővé tévő harmadik generációs szolgáltatásokat. Büszkén mondhatom, hogy az Ericsson segítségével mára sikerült teljesítenünk az ígéretünket˝ – nyilatkozta a hivatalos bejelentés kapcsán Bjron Amundsen, a Telenor egyik vezető munkatársa, aki elmondta, hogy a vállalat 3G szolgáltatásai jelen pillanatban mintegy 2,8 millió norvég lakos számára érhetőek el.

A több apróbb és nagyobb szigetből álló Spitzbergák az északi szélesség 76-81 foka között található az Északi Jeges tengerben. A 62 ezer négyzetkilométer összterületű Spitzbergákat a 12. században fedezte fel egy bizonyos Wilhelm Barents hajóskapitány. A legnagyobb város az 1.800 lakosú Longyearbyen, ahol számos szálloda és múzeum is található. A talaj egyébként télen 300, nyáron 50 -100 méter mélyen fagyott.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés